Infostart.hu
eur:
364.99
usd:
325.82
bux:
0
2026. október 12. hétfő Miksa

Letartóztatták a görög olimpiai múzeum feltételezett kirablóit

Három embert letartóztattak Görögországban az ókori olimpiáknak emléket állító olümpiai múzeum februári kirablása ügyében - közölte a görög rendőrség.

A három gyanúsított nyomára egy a múzeumból elrabolt műtárgy vezetett, amelyet megvételre kínáltak. A közlemény szerint az egyik letartóztatott megmutatta a rendőröknek azt a helyet, ahol a többi rablott műkincset elrejtették.

A február közepén elkövetett rablás során legkevesebb hatvanöt műtárgyat vittek el. A fegyveres tettesek megkötözték az egyetlen biztonsági őrt, majd kalapáccsal szétverték a tárolókat. A bűntény miatt az akkori görög kulturális miniszter benyújtotta lemondását.

A rablás ráirányította a figyelmet a görögországi múzeumok és régészeti helyek hiányos őrizetére a jelenlegi súlyos gazdasági válság közepette. Az év elején két nagy múzeumi rablás is történt: januárban 20. századi mesterek, Pablo Picasso és Piet Mondrian műveit, valamint Guglielmo Gaccia olasz barokk festő egyik rajzát lopták el az athéni Nemzeti Művészeti Galériából.

A februárban kirabolt múzeumot a 2004-es athéni olimpiai játékok tiszteletére klasszikus görög stílusban építették meg, és nem azonos Olümpia romváros jobban őrzött, világhírű régészeti múzeumával. A Peloponnészoszi-félsziget nyugati részén fekvő Olümpia az ókori olimpiai játékok bölcsője volt.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Veszélyek a kötvénypiacon - Mi történik a tőzsdéken?

Veszélyek a kötvénypiacon - Mi történik a tőzsdéken?

A múlt héten tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósságának helyzete is egyre nagyobb figyelmet kapott a befektetőktől. Hétfő reggel az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgások látszanak, Európában viszont emelkedéssel indulhat a hét. Az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiac zárva tart, a részvénypiacokon azonban a megszokott rend szerint zajlik majd a kereskedés. Gazdasági események szempontjából nem várható ma piacmozgató adatközlés, az iráni hírekre érdemes így elsősorban figyelni.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×