Infostart.hu
eur:
363.91
usd:
324.83
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Újból megjelent a titokzatos nő Kim Dzsong Un oldalán

Ismét látható volt a televízió által vasárnap közzétett felvételeken az utóbbi időkben Kim Dzsong Un oldalán többször is feltűnt titokzatos nő, amiből a világ legtitkolózóbb országának szakértői arra következtetnek, hogy az illető az ifjú észak-koreai vezető hitvese.

A rövidre vágott hajú nő ott volt Kim Dzsong Un mellett akkor is, amikor az a nagyapja emléke előtt tisztelgett július 8-án, valamint egy július 5-i koncerten.

Az állami - s egyben egyetlen - észak-koreai televízió által legutóbb sugárzott felvételeken az elegáns frizurás nő sárga, pöttyös ruhát, fehér blézert és magas sarkú cipőt viselt. Kim Dzsong Un mellett állt, amikor az észak-koreai vezető meglátogatott egy óvodát. A televízió azt nem közölte, mikor történt a látogatás.

A szakértők először azt hitték, hogy a titokzatos nő Kim testvére, de egyre többen vélik úgy, hogy a felesége.

A hivatalos felvételek tanúsága szerint a rendszer több magas rangú vezetője néhány lépésnyi tisztes távolságban áll a pártól.

"Ha hinni lehet a protokollnak, a nő helyéből arra lehet következtetni, hogy a felesége" - mondta a dél-koreai kormány egyik, nevének elhallgatását kérő illetékese a Yonhap dél-koreai hírügynökségnek.

Az előző vezetőknek - Kim Dzsong Un nagyapjának és apjának - a felesége csak igen ritka alkalmakkor jelent meg a nyilvánosság előtt.

Kim Dzsong Un decemberben került apja, Kim Dzsong Il helyére, röviddel a "kedves vezető" halála után. Magánéletéről, így családi állapotáról és pontos életkoráról sem lehet semmit tudni, de elemzők szerint közel járhat a harminchoz. Annyi ismert, hogy fiatal korában Svájcban folytatott tanulmányokat.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×