Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Személyeskedő vita a republikánus elnökaspiránsok között

Kétségbe vonták Mitt Romney-nak, a republikánus elnökaspiránsi mezőny éllovasának az elnökségre való alkalmasságát riválisai a szombat este, a New Hampshire-i előválasztást megelőző kampány finisében tartott, legújabb televíziós vitájukon.

Az iowai jelöltállító gyűléseken (caucusokon) hajszállal a második helyen végzett Rick Santorum volt pennsylvaniai szenátor érvelése szerint Romney inkább üzleti menedzser, mintsem vezető és főparancsnok, s a magánszektorban folytatott tevékenysége is munkahelyek megszűnéséhez vezetett.

A volt massachusettsi kormányzó azzal vágott vissza, hogy mind az általa irányított államban, mind a Los Angeles-i olimpia megszervezésével jelentős sikereket ért el. Hozzátette, hogy az általa irányított Bain Capital befektetési vállalat 100 ezer nettó munkahelyet teremtett, ezért a tapasztalatai alapján alkalmasabb arra, hogy talpra állítsa a gazdaságot, mint azok, akik a washingtoni politikában töltötték el az életüket.

Romney, aki mindössze 8 szavazattal nyerte meg az iowai caucusokat, a közvélemény-kutatások szerint mind a január 10-én megtartandó New Hampshire-i, mind a január 21-i dél-karolinai előválasztáson nyerésre áll. Az ABC News, a Yahoo! és a WMUR-TV által élőben közvetített, másfél órás vitában azonban a riválisainak nem sikerült megszorongatni őt.

A többi vetélytárs egymást sem kímélte. Ron Paul texasi képviselő azzal támadta Santorumot, hogy szenátorként korrupt volt és hogy nem igazi konzervatív, mert a "nagy kormányzat embere", vagyis az állami költekezés híve. A pennsylvaniai politikus azzal válaszolt, hogy nem nevezhető korrupciónak, hogy az államában működő egyik szénbányavállalat érdekeinek megfelelően járt el és másfél évtizede kulcsszerepet játszott az amerikai jóléti rendszer átalakításában.

Paul kitartott egy korábbi kijelentése mellett, miszerint Newt Gingrich volt képviselőházi elnök "gyáva héja" (chicken hawk), mert úgy nyilvánít véleményt védelmi kérdésekben, hogy ő maga kibújt a katonai szolgálat alól. Gingrich hangsúlyozta, hogy Paul kijelentései gyakran "pontatlanok és hamisak", hogy katonacsaládban nőtt fel, s azért kapott halasztást a behívó elől, mert kisgyerekes házas volt. A texasi képviselő közbevágott, hogy neki két gyereke volt, mégis bevonult katonaorvosnak.

Kínával kapcsolatban Romney és Jon Huntsman volt utahi kormányzó és pekingi ex-nagykövet között alakult ki csörte. Romney bírálta ellenfelét, amiért az Obama-kormányzat misszióvezetője volt a kínai fővárosban, és éles szavakat használt az ázsiai nagyhatalommal szemben az általa tisztességtelennek tartott gazdasági stratégiája miatt.

"Meg fogom mondani a kínaiaknak, hogy ideje leállniuk. Nem engedem, hogy elpusztítsák az amerikai munkahelyeket" - jelentette ki a jelenleg legnagyobb támogatottsággal rendelkező republikánus elnökaspiráns.

"Nem érti a helyzetet" - válaszolta előbb kínaiul, majd angolul, Romneyra utalva Huntsman, majd rámutatott, hogy az effajta magatartás óhatatlanul kereskedelmi háborúhoz vezet.

Rick Perry, aki Paul mellett a másik katonaviselt ember az elnökaspiránsok között, hangsúlyozta, hogy visszavezényelné az amerikai csapatokat Irakba, mert a rengeteg áldozat után végrehajtott kivonulás megnyitotta a kaput Irán térnyerése előtt. Az iraki visszatérés kérdésében Perry egyedül maradt; a vita részvevői inkább az elért katonai eredményeket nem feladó afganisztáni kivonulásról beszéltek, de abban valamennyi jelen lévő politikus egyetértett, hogy Irán nukleáris hatalommá válását meg kell akadályozni.

A Fehér Házra pályázó republikánus politikusok közül többen bírálták a demokrata párti Barack Obama elnököt a katonai költségvetés csökkentése miatt, valamint azért, hogy lemondott a két háború egyidejű megnyerésének doktrínájáról.

Az elnökjelöltek egy emberként elítélték az egyneműek házasságát, amit Iowában és New Hampshire-ben egyaránt engedélyeztek. Gingrich úgy vélekedett, hogy a keresztényellenes fanatizmus legalább akkora médiafigyelmet érdemelne, mint ez a kérdés.

A New Hampshire-i keddi erőpróbát megelőzően az elnökaspiránsok vasárnap este még egyszer összecsapnak - immár a 15. alkalommal.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×