Infostart.hu
eur:
364.44
usd:
318.96
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Magyarország nem lesz az ENSZ BT tagja

Magyarország nem lesz most az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagja, mivel csupán 52 szavazatot kaptunk, szemben az Azerbajdzsánra leadott 74 és a Szlovénia 67 szavazatával.

Pakisztánt, Marokkót, Guatemalát és Togót megválasztották pénteken a Biztonsági Tanács új, nem állandó tagjának az ENSZ-közgyűlésben tartott szavazáson, Magyarország nem jutott túl az első fordulón.

Az öt mandátumért folyó versengésben Pakisztán, Marokkó és Guatemala már az első fordulóban bebiztosította helyét a testületben. A pakisztániak éppen hogy csak megkapták az ehhez szükséges kétharmadot, vagyis a 129 voksot, Marokkó 151, Guatemala pedig 191 szavazatot könyvelhetett el. Togo a szavazás harmadik körében 131 szavazatot gyűjtött össze, ami több mint kétszerese a Mauritániára leadott 61 voksnak.

Az ötödik, a kelet-európai régiónak fenntartott helyért Magyarország, Szlovénia és Azerbajdzsán indult. Magyarország 52 szavazatot kapott az első fordulóban, s ezzel kiesett a versengésből, mert két vetélytársa több szavazatot kapott, így Azerbajdzsán 74, Szlovénia pedig 67 vokssal jutott tovább.

Elhúzódó küzdelem

Ezután a két talpon maradt rivális között elhúzódó küzdelem kezdődött. A második körben Szlovénia 97, Azerbajdzsán pedig 90 szavazatot kapott, míg a harmadik fordulóban 99-93 arányban ismét Szlovénia javára dőlt a mérleg.

A negyedik fordulót a kemény lobbizással eltöltött ebédszünet után tartották meg, amelyben a szlovének 98 szavazatot kaptak az azeriek 93 voksával szemben és hajszálpontosan ilyen eredménnyel zárult az ötödik menet is. Az AP hírügynökség és a CNN tudósítása szerint a szavazás hétfőn folytatódik.

Mi már kétszer voltunk BT-tagok

Magyarország 1955. évi ENSZ-csatlakozása óta kétszer volt BT-tag, 1968-1969-ben és 1992-93-ban. Az Orbán-kormány megalakulását követően a külügyminiszter felülvizsgáltatta a 2007-ben benyújtott újabb pályázatot, és arra a következtetésre jutott, hogy a BT-tagság elnyeréséért folytatott kampány a magyar diplomácia globális nyitásának eszköze, amelynek önmagában is sok pozitív hozadéka lehet.

Az ENSZ 15 tagú Biztonsági Tanácsának öt, vétójoggal rendelkező állandó tagja van: az Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia és Oroszország. A tíz nem állandó tagot kétévente cserélik, évente 5 poszt rotál. Bosznia, Brazília, Gabon, Libanon és Nigéria mandátuma december 31-án lejár, míg Dél-Afrika, India, Kolumbia, Németország és Portugália további egy évre a testület tagja marad.

A nem állandó tagok megválasztásához az ENSZ-közgyűlésben jelenlévő és voksoló tagállamok kétharmadának szavazatát kell elnyerni, ez mind a 193 tagállam képviselőinek megjelenése esetén 128 szavazatot jelent. Ha az első körben az egyik jelölt sem éri el a kétharmados többséget, második fordulót kell tartani a legtöbb szavazatot szerzett két tagállam között. Ha a második és harmadik menet sem hoz eredményt, negyedik fordulóban a regionális csoport többi országa előtt is megnyitják a szavazást. Mivel a nem állandó BT-helyekről a tagállamok titkos szavazáson döntenek, s a győzelemhez kétharmados többség kell, előfordul, hogy a nyertest csak sok forduló után tudják megválasztani.

Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.

Itt a bizonyíték, Sulyok Tamásnak békés öregkora lesz – bár Magyar Péter még közbeszól

A Sándor-palota közzétette a volt köztársasági elnök záró vagyonnyilatkozatát. Sulyok Tamásnak továbbra sincs autója, viszont öt ingatlanban félig tulajdonos, valamint van közel 80 millió forint megtakarítása is. A nyugdíja is nyilván magas lesz, de egyéb járandóságai még kérdésesek: jelenlegi fizetését Magyar Péter korábbi bejelentése szerint nem fogja élete végéig kapni, mint ahogy várhatóan Schmitt Pál és Novák Katalin sem.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanság és a vállalati gyorsjelentések határozzák meg a hangulatot a tőzsdéken, az olajár ma újra emelkedik, míg a részvénypiacokon a bizonytalanság érződik. Az amerikai tőzsdék esésekkel zártak szerdán, Ázsiában ma reggel jellemzően pozitív volt a hangulat, az európai határidős indexek azonban csökkenéseket jeleznek előre. Az Alphabet és a Tesla tegnap esti jelentésére is negatív volt a reakció a zárás utáni kereskedésben, a mai nap leginkább várt eseménye pedig az EKB kamatdöntése lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×