Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Irán szerint nem emelkedik az olajár

Irán szerint idén nem várható a nyersolaj szokásos áremelkedése a tél beállta előtt, mivel folytatódik a globális gazdaságnövekedés lassulása.

Mohammad Ali Hatibi, az OPEC soros iráni elnöke egy iráni rádióadónak nyilatkozva rámutatott arra is, hogy néhány nyugat-európai ország elhúzódó pénzügyi válsága miatt az olajkereslet csökkenni fog.

Az illetékes elmondta még, hogy már az elmúlt hetekben is tapasztalható volt a keresletcsökkenés, ami miatt néhány OPEC-en kívüli olajtermelő megkezdte termelésének visszafogását.

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kedden azt közölte, hogy a világ olajfelhasználása a vártnál kisebb ütemben fog nőni az idén és jövőre a globális gazdasági növekedés lassulása miatt.

A párizsi székhelyű szervezet szeptemberi jelentése szerint az idén napi 1,04 millió hordóval nő a kereslet, vagyis napi 160 ezer hordóval kisebb mértékben a korábban jósoltnál. A jövő évi felhasználás növekedését napi 1,42 millió hordóra teszi az IEA, ez napi 190 ezer hordóval kevesebb, mint amire egy hónappal ezelőtt számítottak.

Ezzel a módosítással az idén napi 89,28 millió hordóra, jövőre napi 90,69 millió hordóra nőhet a globális olajfogyasztás.

Címlapról ajánljuk

Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba

„DPK-tábor, érkezem” – üzente közösségi oldalán Orbán Viktor pártelnök, jelezve, hogy személyesen is részt vesz a Digitális Polgári Körök hétvégi lakiteleki országos rendezvényén. A szombati nyitónapon a felszólalók kemény bírálatokat fogalmaztak meg a jelenlegi kormánnyal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×