Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
323.69
bux:
145471.12
2026. október 19. hétfő Nándor

Tizenkettedszer is elutasították Timosenko szabadlábra helyezését

Ismét elutasította az illetékes kijevi bíróság pénteken - immár tizenkettedszer - Julija Timosenko védőjének azon kérését, hogy szüntessék meg a hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolt volt ukrán kormányfő őrizetben tartását.

A határozatot kihirdető bíró azzal indokolta a döntést, hogy a védelem a beadványában nem jelölt meg kellő jogalapot a kényszerintézkedés módosításához.

A bíró elutasította Timosenko azon kérését is, hogy kapjon két-három napot a tanúvallomásokra való felkészülésre - többek között jogi álláspontjának ügyvédekkel történő egyeztetésére -, tekintve, hogy az ügyében indult nyomozás a végéhez közeledik.

Timosenkót a bírósági eljárás szabályainak megsértése miatt vették őrizetbe augusztus 5-én, addig házi őrizetben tartották. A volt kormányfő nem volt például hajlandó felállni a székből az egyik tárgyaláson, amikor a bíró erre felszólította. Timosenko azt mondta, ezzel tiltakozott a szerinte politikai okokból indított per ellen.

Julija Timosenkót azzal vádolják, hogy 2009-ben engedélyt adott arra, hogy magas árakon, Ukrajna számára előnytelenül kössék meg Oroszországgal a gázszállítási szerződéseket, 200 millió dollárnyi kárt okozva az országnak.

Timosenko őrizetben tartása éles bírálatokat váltott ki világszerte.

Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×