Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

A fukusimaiak egy része hazaköltözött

A márciusi japán atombaleset óta első ízben - habár csak néhány órára - hazatérhettek pénteken a fukusimai atomerőmű három kilométeres körzetéből kitelepített lakók.

Mintegy 150 futabai lakosnak engedélyezték, hogy sugárzástól védő öltözetben felkeresse otthonát. Szervezetten, buszokkal szállították őket oda, s öt órájuk volt arra, hogy összeszedjék legszükségesebb holmijukat, esetleg felkeressék rokonaik sírját. Ez idő alatt az őket ért sugárzás nem haladja meg az engedélyezett egészségügyi határértéket.

A japán hatóságok húsz kilométeres tilalmi övezetet jelöltek ki a március 11-i földrengésben és szökőárban megrongálódott Fukusima 1. atomerőmű körül. Május óta a hatóságok többször engedélyezték az övezetből kitelepített lakosoknak, hogy szervezetten felkeressék otthonaikat, de a három kilométeres sávba eddig még senki se tehette be a lábát. Pénz- vagy akár börtönbüntetéssel sújtható az, aki dacolva a hatósági tilalommal ezt mégis megteszi.

A japán kormány jövő januárban dönt arról, hogy feloldja-e a húsz kilométeres sávra vonatkozó tilalmat. Addig teljesen megszüntetnék az atomerőműből a radioaktív szivárgást, és sugármentesítenék a körzetet. Az övezet egyes területein azonban oly magas a radioaktivitás, hogy oda még sokáig, megtörténhet, hogy évtizedekig senki se léphet be.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×