Infostart.hu
eur:
385.9
usd:
331.7
bux:
0
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

A Vatikán nyilvánosságra hozza titkosított dokumentumainak egy részét

A Vatikán jövőre nyilvánosságra hoz titkosított archívumában őrzött dokumentumai közül száz írást - jelentette be kedden sajtóértekezleten Tarcisio Bertone vatikáni államtitkár.

A pápai állam "miniszterelnöke" közölte, hogy az archívum feltárul. Hivatalos személyiségek szerint olyan, eddig nem látott dokumentumok is nyilvánosságra kerülnek, amelyek elősegíthetik a Vatikán II. világháború idején játszott szerepének megértését.

A vészkorszak pápájának, XII. Piusznak a tevékenysége ma is vitatott. Sokan azzal vádolják, hogy nem tett meg mindent, amit egy római katolikus egyházfő befolyásánál fogva megtehetett volna annak érekében, hogy megállítsák a zsidók üldözését.

Sergio Pagano, az archívum vezetője azonban elmondta: a Vatikán által nyilvánosságra kerülő anyagok XII. Piusznak a háború idején játszott szerepéről nem leleplező jellegűek. Négy vagy öt dokumentumról van szó, köztük fényképekről, amelyek a háború és a náci koncentrációs táborok áldozatainak állítanak emléket.

A Szentszék eddig nem engedett bepillantást a 400 éves titkosított archívumába. A dokumentumokat februártól szeptemberig lehet megtekinteni a római Capitolium Múzeumában.

Címlapról ajánljuk

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×