Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

A Sabbáb vállalta a belügyminiszter megölését

A as-Sabbáb nevű iszlamista szervezet vállalta magára szombaton a szomáliai belügyminiszter előző napi megölését. Az afrikai ország egy részét ellenőrző, s az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez is kapcsolódó szélsőséges csoport közleményéről egy iszlamista honlap számolt be szombaton. A szöveg szerint a miniszterrel egy, az ágya alá rejtett pokolgép végzett.

Az első jelentések viszont még arról szóltak, hogy öngyilkos merénylet történt, s hogy a merénylő a miniszter unokahúga volt, aki a testére erősített robbanószerkezetet hozta működésbe.

Annyi bizonyos, hogy Abdishakur Sheikh Hassan otthonában következett be a detonáció. A miniszter több testrészén súlyosan megsebesült, kórházba szállítása után halt meg. A merénylet idején vendégei voltak, akik közül néhányan megsebesültek.

A miniszter sofőrje a Reuters brit hírügynökséggel korábban közölte, hogy egy lefátyolozott nőt látott besurranni a házba, majd ezt követően nagy erejű robbanás dörejét hallotta.

Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Ursula von der Leyen csodafegyverének szánták, de könnyen egy mindent elnyelő pénztemetővé válhat

Ursula von der Leyen csodafegyverének szánták, de könnyen egy mindent elnyelő pénztemetővé válhat

Az Európai Bizottság még nyáron mutatta be a strukturális átalakítással megtervezett 2028–2034 közötti uniós forráselosztást szabályozó költségvetési javaslatát. A többéves pénzügyi keretet (MFF) elsősorban eddig a közös agrárpolitika és a kohéziós pénzek átcsomagolása miatt kritizálták, azonban most körbejárták az EU lemaradását megoldani igyekvő új Versenyképességi Alap rendszerét is, és az Európai Számvevőszék szerint több hiányosság is felmerült. Bár ezek az aggályok érthetők egy felülvizsgáló szerv szemszögéből, a reálpolitika szempontjából nem csoda, hogy az EB egyre több „rugalmasságot” hagy tervezeteiben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×