Az akkori munkáspárti brit kormány azonban előírta, hogy az új keleti tagországokból érkezők jóváhagyásra terjesszék be munkavállalási folyamodványukat a brit belügyminisztériumhoz. Ez szinte formalitás volt: az eddigi évek átlagában a kérvények 96 százalékát elfogadta a hatóság. Emellett az újonnan érkező kelet-európaiaknak legalább egy évet folyamatos, bejelentett munkaviszonyban kellett tölteniük ahhoz, hogy teljes körűen igénybe vehessék a brit szociális ellátórendszer juttatásait; most ez a kikötés is megszűnt. Magyarországról 2004 és 2010 között összesen 54 ezren kérték nagy-britanniai munkavállalásuk bejegyzését.
Újabb, hivatalos tájékoztatás Robert Fico állapotáról