Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Obamát is elüldözte a Merapi vulkán

Ismét hamufelhőt lövellt az égbe az indonéziai Merapi vulkán szerdán, arra kényszerítve több légitársaságot, hogy törölje járatait. Barack Obama amerikai elnöknek le kellett rövidítenie látogatását az országban.

A hivatalos veszteségadatok szerdán negyvennel megugrottak, így csaknem kétszáz a halottak száma. A hatóságok ezt azzal magyarázták, hogy a korábbi statisztikában nem mindannyian szerepeltek azok, akik légzési bántalmaik, égési sérüléseik vagy más, a kitöréssel kapcsolatos betegség miatt haltak meg.

A Jáva szigetének közepén emelkedő Merapi két hete kelt ismét életre, és múlt pénteken a száz éve legerősebb kitörését produkálta. A szél nyugat felé, azaz a főváros felé sodorja a hamut és füstöt, veszélyeztetve ezzel a főváros légi közlekedését is. Obama elnök emiatt több órával lerövidítette indonéziai látogatását és elutazott Dél-Koreába, a húszak csúcstalálkozójára.

Címlapról ajánljuk

Bocs, véletlen volt, de..., kritikus napok jönnek Paksnál, kinyitnak egy zsilipet a Dunán

A Duna folyamatos apadása miatt emberfeletti munkával próbálják fenntartani a paksi atomerőmű két működő turbinájának vízellátását. A keddi és szerdai nap lesz a legkritikusabb, a szakemberek bárkák süllyesztésével és az RSD zsilipjének megnyitásával védekeznek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Kulcsfontosságú orosz fegyverrendszere mért csapást Ukrajna, dróneső zúdult Moszkvára - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Kulcsfontosságú orosz fegyverrendszere mért csapást Ukrajna, dróneső zúdult Moszkvára - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az ukrán erők a szombatra virradó éjszaka folyamán csapást mértek egy orosz Basztyion partvédelmi rakétarendszerre a Krím félszigeten. Az orosz űrügynökség, a Roszkozmosz Nyizsnyij Novgorod-i területén található repülőteret is találat érte. Emellett mintegy 600 drónnal támadás érte az orosz fővárost, Moszkvát is. Eközben Oroszország ballisztikus rakétákkal támadta Kijevet és más ukrán városokat. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint legalább három ember vesztette életét és több mint húszan megsebesültek az Ukrajna elleni éjszakai orosz légicsapásokban. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború híreivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×