Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Maradnak az amerikai csapatok Irakban?

Az Egyesült Államok nyitott a gondolatra, hogy a 2011-es kivonulási határidőn túl is csapatokat állomásoztasson Irakban, ha erre az ország vezetése megkéri - jelentette ki Robert Gates amerikai védelmi miniszter.

"Készek vagyunk tárgyalni erről, ha és amikor ezt kérik tőlünk" - mondta a Pentagon vezetője, meglebegtetve annak lehetőségét, hogy módosulhat az amerikai csapatok Irakból történő kivonásának kétoldalú megállapodással is megerősített, 2011 végi határideje.

Gates ugyanakkor rámutatott, hogy ilyen kérésnek egy működőképes bagdadi kormánytól kellene érkeznie, ezért sürgette a viszálykodó iraki feleket, akik nyolc hónapon át, a március 7-én megtartott választások óta képtelenek voltak kormányt alakítani, hogy rendezzék nézeteltéréseiket.

Amerikai és iraki politikusok már hónapok óta sejtetik, hogy az iraki vezetők a katonai egyezmény meghosszabbítását fogják kérni, ám a kormányalakítási kísérletek sikertelensége miatti bénultság miatt ez mindeddig nem történt meg.

Az elmúlt hét iraki erőszakcselekményei egyértelműen rávilágítottak arra, hogy az al-Kaida terrorhálózat iraki sejtjének és más szunnita csoportoknak a befolyása erős maradt az országban.

Címlapról ajánljuk

Bocs, véletlen volt, de..., kritikus napok jönnek Paksnál, kinyitnak egy zsilipet a Dunán

A Duna folyamatos apadása miatt emberfeletti munkával próbálják fenntartani a paksi atomerőmű két működő turbinájának vízellátását. A keddi és szerdai nap lesz a legkritikusabb, a szakemberek bárkák süllyesztésével és az RSD zsilipjének megnyitásával védekeznek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Kulcsfontosságú orosz fegyverrendszere mért csapást Ukrajna, dróneső zúdult Moszkvára - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Kulcsfontosságú orosz fegyverrendszere mért csapást Ukrajna, dróneső zúdult Moszkvára - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az ukrán erők a szombatra virradó éjszaka folyamán csapást mértek egy orosz Basztyion partvédelmi rakétarendszerre a Krím félszigeten. Az orosz űrügynökség, a Roszkozmosz Nyizsnyij Novgorod-i területén található repülőteret is találat érte. Emellett mintegy 600 drónnal támadás érte az orosz fővárost, Moszkvát is. Eközben Oroszország ballisztikus rakétákkal támadta Kijevet és más ukrán városokat. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint legalább három ember vesztette életét és több mint húszan megsebesültek az Ukrajna elleni éjszakai orosz légicsapásokban. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború híreivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×