Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Berlusconi újabb győzelmet aratott

Megnyerte a szerdai bizalmi szavazást Silvio Berlusconi olasz kormányfő, miután megkapta a koalícióból kivált képviselők szavazatát is, és ennek nyomán megszűnt az előre hozott választások kilátása.

A voksolási eredmény a Gianfranco Fini alsóházi elnöktől ideiglenesen elforduló disszidenseknek köszönhető. A miniszterelnök egy ötpontos programot vázolt fel a képviselők előtt a megbízatása lejártáig, 2013-ig terjedő időszakra, és ezzel elnyerte a támogatásukat. E pontok: igazság, föderalizmus, terv a Délért, pénzügyi fegyelem és biztonság.

Szokatlanul békülékeny hangvételű felszólalásában a miniszterelnök "nemzeti összetartást" kért, és azt, hogy az ellenzéket is beleértve mindenki "dolgozzék együtt". Szükségesnek ismerte el a vitát még a kormányzó többségen belül is, és fontosnak minősítette "a szabad és erős" parlamentet. Egyetlen egyszer sem említette Fini alsóházi elnököt, akit ő zárt ki a közösen alapított kormánypártból, és akivel korábban heves szócsatákat vívott.

A lehetséges 617-ből 342-en szavaztak mellette, ami jóval több, mint az abszolút többség (309). Ellene csak 275-en voksoltak. A szakadár képviselőcsoport vezetője azzal indokolta a támogatásukat, hogy Berlusconi öt pontja tartalmazza azokat az elvárásokat, amelyekre a választók 2008-ban a szavazatukat adták, és a Finihez hű képviselők mindig kitartanak ezek mellett.

A vitában az egyik ellenzéki párt vezetője, Antonio di Pietro volt korrupcióellenes ügyész Berlusconit "lelkiismeretlen illuzionistának" és "a demokrácia megerőszakolójának" nevezte, és azzal vádolta, hogy azért ragaszkodik a hatalomhoz, hogy kibújjék az igazságszolgáltatás alól.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×