Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Obama szerint az afganisztáni háború durvább az irakinál

Az afganisztáni háborúban, amely keményebb az irakinál, az amerikai csapaterősítés még nem érte el célját - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök a Rolling Stone magazinban kedden megjelent interjújában.

A nyilatkozat pikantériája, hogy júniusban ugyanennek a magazinnak nyilatkozva határozatlansággal és hozzá nem értéssel vádolta meg Obama környezetét Stanley McChrystal tábornok, az Afganisztánban harcoló amerikai erők parancsnoka, akit a bírálat nyomán az elnök leváltott. Obama most rámutatott, hogy az afganisztáni erőfeszítések lassan ugyan, de meghozzák gyümölcsüket.

Obama "szomorúnak" nevezte McChrystal eltávolítását, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy annak az embernek, akire 100 ezer férfi és nő életét bízták, személyes példát kellett volna mutatnia.

Barack Obama a jelek szerint a fiatal szavazók megnyerése érdekében vállalta az egyórás interjút a Rolling Stone magazinnal. Az Egyesült Államokban november 2-án úgynevezett félidős kongresszusi választásokat tartanak, amelyek következtében a kormányzó demokrata párt elveszítheti többségét a szenátusban, sőt, talán még a képviselőházban is.

Az elnök elmondta, hogy iPodjára az elmúlt időben Bob Dylan, Stevie Wonder, Rolling Stones mellett olyan fiatal rapperek zenéjét is feltöltötte, mint Nas vagy Lil Wayne. Zenei kérdésekben Obama elfogadja két lánya, Sasha és Malila tanácsait. Az általa hallgatott előadók között felsorolta még Miles Davist, John Coltrane-t, Reggie Love-ot, Jay-Z-t.

Az elnök, aki az idei kampány során megpróbál ismét megcsillogtatni valamit a 2008-as varázsából, kijelentette, hogy a demokrata szavazóknak le kell rázniuk a letargiát és el kell menniük választani, mert a távolmaradás "felelőtlen" és "megbocsáthatatlan magatartás lenne".

Felszólította a demokratákat, hogy ne mentegetőzzenek és határozottabban képviseljék azt az álláspontot, amely szerint amíg a demokrata többségű kongresszus előre mozgatja az országot, addig a republikánusok visszatérése visszalépés lenne az előző elnök, George W. Bush politikájához.

"Az általam elvégzetteket tartalmazó személyes listám alapján azt mondanám, hogy ígéreteim 70 százalékát teljesítettem" - mondta az elnök.

Obama a következő év egyik legfontosabb feladatának az amerikai energiapolitika átalakítását, a fosszilis energiahordozóktól való túlzott függőség megszüntetését nevezte. Az elnök sajnálkozott amiatt, hogy hivatalba lépése óta nem sikerült haladást elérnie a klímaváltozás elleni küzdelemben, amiért a gazdaság állapotát tette felelőssé.

Az amerikai képviselőház megszavazta ugyan azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében az Egyesült Államok 2020-ig 17 százalékkal csökkenti az üvegházhatásért felelős gázok kibocsátását, ám a kérdés még nem került a szenátus elé.

Az elnök kijelentette, nincs kétsége afelől, hogy a Washingtonnal szembeni elégedetlenséget kifejező Tea Party mozgalmat manipulálják és hogy a konzervatív politikai erőt az új energiapolitikával szemben álló befolyásos ipari csoportok finanszírozzák.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×