Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Megtalálták a horvátországi repülőbaleset áldozat

Lezuhant Horvátországban egy lengyel kisrepülőgép, a balesetben két lengyel állampolgár, a pilóta és a gép utasa, életét vesztette - közölték a horvát hatóságok vasárnap. A földnek csapódott repülő nem robbant fel, nem égett ki. A holttesteket a roncsok között találták meg.

A Cessna típusú gépnek még szombat délután fél négy körül veszett nyoma Horvátország légterében. A 17 óra 20 perckor hivatalosan eltűntnek nyilvánított repülő után nagy erőkkel kezdték meg a kutatást. A roncsokat és a holttesteket végül 22 óra 55 perckor találták meg a Karlovac melletti Krnjak település környékén, a D1-es autópályától másfél kilométerre.

A Cessna egy másik lengyel sportrepülőgéppel együtt szombat délután Magyarországról, a zalaegerszegi repülőtérről szállt fel, és Horvátországon keresztül Olaszországba, Ancona városba tartott. A szerencsétlenül járt Cessna társa minden gond nélkül meg is érkezett Olaszországba.

A horvát sajtónak kezdetben voltak olyan értesülései, miszerint elképzelhető, hogy az áldozatok magyarok voltak. Ezt Vizsi Lajos, a Zalaegerszeg-Andráshida Repülőtér vezetője az MTI-nek határozottan cáfolta. Elmondta, hogy szombaton valóban útnak indult két lengyel repülőgép Olaszország irányába, azonban a gépek pilótái és utasai is lengyelek voltak, és egy éjszakát töltöttek Zalaegerszegen, mielőtt továbbindultak Olaszországba.

A horvát média szerint a rossz időjárási viszonyok okozhatták a balesetet. A szerencsétlenség idején esett az eső a környéken.

A gép felkutatásában a rendőrségen kívül 80 hegyi mentő vett részt, és segítséget kaptak a helyi erdészektől és a lakosoktól.

A földnek csapódott repülő nem robbant fel, nem égett ki. A holttesteket a roncsok között találták meg, s Lengyelország zágrábi nagykövetségének képviselői már a baleset helyszínén tartózkodnak.

Címlapról ajánljuk

Süllyednek – három évtizede nem látott nehézségű munka kezdődött Paksnál, Magyar Péter tájékoztatott

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×