eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Több tízezres tüntetés a közalkalmazotti bércsökkentések ellen

Több tízezer cseh közalkalmazott tüntetett kedden délután Prágában a jobbközép kormány tervezett bércsökkentési és takarékossági intézkedései ellen. A prágai kabinet jövőre átlagban tíz százalékkal kívánja csökkenteni a közalkalmazottak havi bérét. A terv felháborodást és tiltakozásokat váltott ki.

A szakszervezetek által megszervezett akción elsősorban rendőrök, tűzoltók, oktatásügyi és egészségügyi alkalmazottak, valamint hivatalnokok voltak az ország minden régiójából. A rendőrség a tüntetők számát mintegy 30 ezerre, míg a szakszervezetek legalább 40 ezerre becsülték.

A résztvevők délelőtt Prága különböző pontjain gyülekeztek, majd délben a városközpontban lévő Palach térre vonultak, ahol nagygyűlést tartottak. A tüntetők egy csoportja délben a belügyminisztérium elé vonult, s több tucatnyi ember az épület halljába is behatolt. Rendőrségi felszólításra azonban elhagyták a minisztérium épületét.

"Több pénzt, kevesebb bűncselekményt", "Politikusok, a saját fizetéseiteket csökkentsétek", "Nem akarunk csupasz fenékkel utcára kerülni" - ilyen és ehhez hasonló feliratokat lehetett olvasni a transzparenseken. A tüntetők fütyültek, sípoltak és kormány-ellenes jelszavakat skandáltak.

"A megszorító intézkedések szakszerűtlenek és felháborítóak. Tiltakozásunkat az állami alkalmazottak többsége támogatja" - jelentette ki a tüntetésen Alena Vondrová, a közalkalmazottak szakszervezeti szövetségének elnöke.

A kormány, illetve a minisztériumok képviselői az utóbbi hetekben több ízben is tárgyaltak a szakszervezetekkel, hogy megakadályozzák a tüntetést, de a feleknek nem sikerült megegyezniük. Néhány szakszervezet jelezte, hogy október közepére újabb tiltakozó megmozdulásokat szervez.

A tiltakozó akciót a cseh államfő élesen bírálta. "A tüntetések nem jelentenek semmiféle megoldást, a takarékossági intézkedésekre feltétlenül szükség van" - jelentette ki újságírók előtt Václav Klaus. "Ez a korábbi felelőtlen politika következménye, amikor a kormány többet költött, mint amennyit bevételre szert tett" - fejtette ki Klaus.

Megjegyezte: ő már régen felhívta a figyelmet a problémára, s szerinte azt sem szabad feledni, hogy hasonló, sőt "sokkal brutálisabb" takarékossági intézkedéseket más európai államokban is sor került.

Petr Necas kormányfő nemrégiben kijelentette: az államkassza üres, takarékoskodni kell. A bércsökkentés szerinte elkerülhetetlen, s az alkalmazottak néhány százalékának elbocsátásával is számolni kell.

Csehországban a tavalyi év végén 23 598 korona (273 ezer forint) volt a havi bruttó átlagbér. A közalkalmazotti átlagbér ennél mintegy 1400 koronával (16 ezer forinttal) volt magasabb.

A közalkalmazotti szférában több mint félmillió ember dolgozik. (A KSH legfrissebb adatai szerint Magyarországon a bruttó átlagkereset 197.866 forint volt júliusban és 780 ezren dolgoztak a költségvetési szférában.)

Címlapról ajánljuk
Ömlik a támogatás az agráriumba: évi 160 milliárd forinttal bővülhet az ágazat jövedelme

Ömlik a támogatás az agráriumba: évi 160 milliárd forinttal bővülhet az ágazat jövedelme

Nagy érdeklődés kíséri az augusztusban kiírt agrár- és vidékfejlesztési pályázatokat – mondta a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár az MBH Bank szakmai rendezvényén. Az ágazatba döntően hazai társfinanszírozással mintegy 1500 milliárdos fejlesztési forrás kerül 2027-ig, ezzel a számítások szerint évi 150-160 milliárd forint jövedelembővülés érhető el.

Orbán Viktor: nem adjuk oda a brüsszeli bürokratáknak

Az olasz és a magyar két szabadságharcos nép, amely sohasem adja meg magát, sohasem adja fel a szabadságát, és sohasem engedi át az országát idegeneknek - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Olaszországban, a Matteo Salvini vezette Liga nagygyűlésén, amelyet a Bergamo közeli Pontida kisvaros mezején tartottak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 6. 13:44
×
×
×
×