Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
315.02
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Hallgattak az okos szóra: szigeteket adnak el a görögök

Úgy tűnik, Görögország mégis megfogadja a német parlamenti képviselők korábbi tanácsát, mely szerint az államadósságuk csökkentése érdekében szigeteket, illetve műtárgyakat kellene eladni a csődközeli helyzetbe került országnak. A Guardian információi szerint ugyanis Görögország több szigetét is értékesítené. A kétségbeesett lépés azonban aligha segíti érdemben a görög adósságválság megoldását.

Josef Schlarmann kereszténydemokrata, valamint Frank Schäffler szabaddemokrata képviselők márciusban a német Bild című lapnak azt nyilatkozták, hogy a szigetek, illetve más eszközök eladása segíthet Görögországnak a válság elleni küzdelemben. Dimitrisz Drucasz görög külügyminiszter-helyettes ekkor még úgy nyilatkozott a Reutersnek, hogy a "ezek a javaslatok nem helyesek jelenleg".

A Guardian cikke alapján úgy tűnik, hogy a görög kormány álláspontja megváltozott a szigetek ügyében. A brit lap szerint a görög állam több szigetet is értékesítene, illetve hosszú távra bérbe adna külföldi befektetőknek. Az egyik ilyen eladó terület Mikonosz szigetén van, ahova a kormány nemzetközi befektetők bevonásával (tulajdonszerzésükkel) fejlesztene luxus turista-komplexumot.

A cikk szerint emellett teljes szigeteket is eladna a görög kormány. Ezek közül az egyik Nafszika szigete, melyet 15 millió euróért értékesítenének. Ugyanakkor kisebb szigetekhez már kb. 2 millió euróért is hozzá lehetne jutni. A nagyságrendekből látszik, hogy a szigetek eladása nem jelenthet szignifikáns segítséget a közelmúltban 110 milliárd eurós hitelcsomagot kapó görög államnak, azonban jól reprezentálná a költségvetési hiány és az államadósság lefaragására tett erőfeszítéseket. Görögországnak egyébként összesen kb. 6 ezer tengeri szigete van, ebből azonban csupán 227 lakott.

A Guardian szerint az eladó görög szigetekért elsősorban kínai és orosz milliárdosok érdeklődnek, s befektetőként felmerült Roman Abramovics neve is. A londoni Chelsea futballklub tulajdonosaként is ismert Abramovics azonban szóvivőjén keresztül cáfolta, hogy érdeklődne eladó görög ingatlanokért.

A szigetek eladása újabb kétségbeesett lépés a görögök részéről, akik már korábban bejelentették, hogy felgyorsítják a privatizációs folyamatokat. A görög állam ennek értelmében csökkentené részesedését a görög vasúti társaságban, vízműben és postai hivatalban. A várt három milliárd eurós privatizációs bevételt a hiány lefaragására fordítanák.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×