Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Írországnak az IMF segítségére lehet szüksége

A Nemzetközi Valutaalap segítségére szorulhat Írország, ha a jövő évi költségvetésben nem sikerül megfelelő mértékű kiadáscsökkentést érvényesíteni - erre tett utalást a szombati Financial Times idézete szerint az ír kormány egyik tagja.

Mary Harney egészségügyi miniszter, korábbi miniszterelnök-helyettes - a költségvetési reformok egy fő szószólója - a londoni gazdasági napilap beszámolója szerint azt mondta: az ír állam kiadásai hetente 500 millió euróval (csaknem 135 milliárd forinttal) haladják meg a bevételeket, ami fenntarthatatlan. - Ha a kormány nem tudja megtenni a szükséges intézkedéseket, majd jönnek mások, például az IMF, és egyik napról a másikra meghozzák e döntéseket - mondta az ír politikus.

Írország az euróövezeti alapító tagállamok közül elsőként süllyedt recesszióba, és valószínűleg a legsúlyosabb visszaesést lesz kénytelen elszenvedni a fejlett ipari térségen belül: az IMF becslése szerint az ír gazdaság teljesítménye a 2010-zel záruló három évben összesen 14 százalékkal zuhan.

Az ír közfinanszírozás elsősorban a korábban hatalmasra duzzadt ingatlanszektor összeomlását szenvedi meg, ez ugyanis óriási adóbevétel-kiesést okoz.

Független gazdasági elemzők előrejelzései szerint Írország államháztartási hiánya még a kormány által javasolt jelentős kiadáscsökkentéssel együtt is meghaladhatja a hazai össztermék (GDP) 12 százalékát 2010-ben.

A Financial Times szerint a jövő évi költségvetés lesz a legkeményebb az önálló ír állam 88 éves történetében.

A recesszió és a hatalmas gazdaságélénkítő, valamint banki tőkepótló programok nyomán más magasan fejlett gazdaságok is súlyos hiányokkal küszködnek. Nagy-Britanniában az idei pénzügyi év költségvetése 12,4 százalékos rekorddeficittel számol, az Egyesült Államok szövetségi költségvetése pedig 10 százalékos, szintén példátlan hiánnyal zárta az elmúlt pénzügyi évet.

A világ legnagyobb hitelminősítője, a Standard & Poor's március végén megvonta Írországtól a lehető legjobb, "AAA" szuverén adóskockázati besorolást, és a cég azóta még egyszer leminősítette az ír adósságot, amelynek besorolása most "AA".

Az S&P a második, júniusban bejelentett leminősítés indoklásában azt jósolta, hogy a nettó ír államadósság-ráta középtávon a GDP-érték 100 százaléka fölé emelkedik.

Májusban egy másik nagy hitelminősítő, a Fitch Ratings is megvonta Írországtól az elit "AAA" adóskockázati besorolást, szintén az adósságráták meredek emelkedésére hivatkozva.

Az S&P nemrég - hatalmas nemzetközi piaci visszhangot kiváltó lépéssel - stabilról leminősítés lehetőségére utaló negatívra változtatta az "AAA" szintű brit szuverén adóskockázati besorolás kilátását is, ugyancsak azzal az indokkal, hogy a jelenlegi költségvetési folyamatok mellett a brit nettó államadósság középtávon elérheti a GDP-érték 100 százalékát.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×