Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Rabszolgaként dolgoztattak három németet Temesváron

Romániába csalt, kifosztott és egy hónapig rabszolgaként dolgoztatott három német fiatalembert egy román ismerősük; Marco Jahn és két társa megszökött, majd több mint százötven kilométert gyalogolt Balástyáig, ahol a magyar rendőrök segítettek rajtuk - írta csütörtöki számában a Délmagyarország.

A napilapnak a fiatalember elmondta: román ismerőse többször hívta, hogy ha hazautazik Temesvár mellé, a családjához, tartson vele egy-két napra. A 23 éves munkanélküli német szakács végül kirándulásképp június elején két barátjával elkísérte az autóval utazó román ismerőst. Sofőrjük azonban másnap eltűnt, a családja pedig a koszt és kvártély fejében dolgoztatta a fiatalokat. Bankkártyáikat és egyikük igazolványát elvették, később a többiekét is, mobiltelefonjukat ellopták. A fiatalok falat raktak, építőanyagot hordtak, autót szereltek. Egy hónapba telt, mire egyik éjjel meg tudtak szökni.

Szegedet elkerülve a balástyai autópálya-rendőrségen kértek segítséget. A rendőrök felvették a kapcsolatot a budapesti német nagykövetséggel, ők pedig a fiúk családjával, akik már kétségbeesetten kerestették a három eltűntet. Egyikük édesapja annyit már kiderített, hogy nem ők voltak az elsők, akiket a román család fogva tartott - írta a napilap.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×