eur:
389.07
usd:
361.36
bux:
68654.27
2024. május 7. kedd Gizella

"Egy évig minden elbocsátott dolgozó kapja meg a teljes fizetését!"

A francia kormány nemzeti kölcsönből fogja finanszírozni a legfontosabbnak ítélt befektetéseket - jelentette be Nicolas Sarkozy hétfőn, a versailles-i kastélyban. A pontosan negyvenöt perces elnöki beszédet elemzők abban egyetértenek, hogy maga az esemény, vagyis, hogy a köztársasági elnök személyesen szólhatott a parlament két házának képviselőihez, valóban "történelmi jelentőséggel bír", hiszen ilyesmire közel 150 éve nem került sor Franciaországban.

Abban már megoszlanak a vélemények, hogy maga a beszéd volt-e annyira átütő, mint amilyennek azt Nicolas Sarkozy szánta. Az ellenzéki politikusok szerint túlságosan kampány ízű volt, sőt, vannak olyan vélemények is, melyek szerint az államfő úgy beszélt, mintha nem lenne hatalmon.

A helyenként kifejezetten drámai hangvételű, alapvetően azonban általánosságokról szóló, többnyire már ismert elemekből álló felszólalásában az államfő egyebek mellett hangsúlyozta: a globális gazdasági válságnak távolról sincs vége, ezért az eddig megkezdett szabályozást folytatni kell. "Semmi sem lesz többé úgy, mint korábban" - figyelmeztette azokat, akik azt hiszik, hogy a krízis mindössze egy "zárójelet" fog jelenteni a társadalmak életében.

Nicolas Sarkozy úgy vélte, megérett az idő arra, hogy a világ nagyobb érdeklődéssel forduljon a francia államműködési modell felé. Szavai alapján ez nem más, mint az állam által erőteljesen szabályozott piacgazdaság. Az államfő csaknem szóról szóra megismételte az egy héttel ezelőtt, Genfben, a Munkaügyi Világszervezet plenáris ülésén kifejtett véleményét, miszerint szabályozás nélkül a pénzügyi kapitalizmus egyszerűen "megbolondul".

Nem látja szívesen a burkát

Ahhoz, hogy a gazdasági válság következtében jelentkező új egyenlőtlenségeket kezelni lehessen, Nicolas Sarkozy szerint értékekre, elsősorban a köztársaság alapvető értékeire, valamint azok tiszteletben tartására van szükség. Ennek kapcsán nyíltan kijelentette: Franciaországban "nem szívesen látott" ruhadarab a muzulmán nők által mind gyakrabban viselt, az egész testet, így az arcot is eltakaró burka viselése, mert annak semmi köze a valláshoz. Ez a viselet a nők alávetettségét jelképezi, márpedig ez ellentétes a köztársaság alapértékeivel - tette hozzá.

Nicolas Sarkozy bejelentette: szerdán átalakítja a kormányt, és a megújuló csapat egyik fő feladata az lesz, hogy a következő három hónapban, vagyis szeptemberig meghatározza azokat a hazai stratégiai ágazatokat, ahová az államnak érdemes befektetnie. A szükséges pénzt, az államfő elmondása szerint egy "nagy nemzeti kölcsönből" fogják biztosítani, és a Fillon-kabinetnek szintén három hónap áll rendelkezésére, hogy eldöntse: ezt pénzt közvetlenül a francia állampolgároktól vagy a pénzpiacokról szerzi-e be.

Nicolas Sarkozy azt mondta, az adóemelést és a megszorító intézkedéseket továbbra sem tartja jó válasznak a gazdasági válság kezelésére, egyben hangsúlyozta, hogy a kormány mindent megtesz, hogy a munkahelyüket elvesztők ne szoruljanak a társadalom peremére. Ezzel kapcsolatosan az államfő azt akarja, hogy a jövőben minden olyan dolgozó, akit gazdasági okok miatt bocsátottak el munkahelyéről, egy éven át változatlanul megkapja fizetését, emellett pedig egy éves átképzésen vehessen részt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

A Borussia Dortmund egygólos előnnyel kezdi a Bajnokok Ligája-elődöntő ma esti második mérkőzését a Paris Saint-Germain ellen. A sárga-feketék 2013 óta először juthatnak be a fináléba. A helyzet nem egyszerű: a francia bajnok ebben a sorozatban egyszer már legyőzte a Parc des Princes-ben a Dortmundot.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországban érkeznek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül érkezik még európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi adatokat is ma közlik. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. Ami a mai napot illeti, egyelőre ktiart a tegnapi optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexeknél kisebb emelkedést láthatunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×