Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 12. vasárnap Gyula
Nyitókép: Getty Images

Felbukkant egy rejtélyes magyar krőzus

Máltán él, brazil állampapírokba fektetett, ha minden igaz. Nehezen megszámolhatók a nullák az összegek végén.

A korábban teljesen ismeretlen Donor Zrt.-ben a tavalyi beszámoló szerint 2023 végén 6534 milliárd forintnyi vagyon volt – írta a G7. A céget tavaly november végén alapították, és egy zuglói ikerház egyik felébe van bejegyezve az M3-as bevezetőjénél. Nincs bevétele, kiadása, de alkalmazottai sem.

A vállalatban a cégbírósághoz leadott iratok szerint az egyedüli tulajdonos tavaly december 19-én egy 4532 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre, ami nem nyomdahiba, szövegszerűen is szerepel a hivatalos papírokban.

A tulajdonosi tőke mellett a cégnek 2002 milliárd forintnyi hosszúlejáratú tartozása is van, ez a pénz is egyetlen részvényestől jött, a portál következtetése szerint tehát van egy vállalatba valaki valamilyen formában összesen bő 6500 milliárd forintot tett bele.

A vállalkozó érdekeltsége a Donoron kívül a Brasil Államkötvény Hasznosító Zrt. is, eszközállománya durván 400 milliárd forinttal meg is haladja a Donorét. Ebben a vállalatban is tavaly év végén emeltek tőkét, méghozzá 5099 milliárd forinttal. Illetve kissé kevesebb, mindössze 1857 milliárd forintnyi a cég tartozása, ami azonban ugyanúgy a tulajdonos felé áll fenn.

Az iratok alapján a két vállalatban így együttesen közel 13,5 ezer milliárd forintnyi vagyont tett be egyedüli részvényesük.

A 100 leggazdagabb magyar legfrissebb kiadványában a "listavezető" Mészáros Lőrinc vagyonát a leírt összeg 7 százalékára becsülték, de a rangsorban szereplő összes magyar milliárdos együttes vagyona is csak 9064 milliárd forint volt.

Mindkét vállalatnál elvileg a teljes pénzt brazil állampapírokba tették.

A két társaságban lévő vagyon a dél-amerikai ország teljes adósságállományának durván 2,5 százalékára rúg, így tulajdonosuk Brazília egyik legnagyobb hitelezője lenne - teszi hozzá a G7 cikke.

A cégek egyetlen részvényese egy korábban ismeretlen, Máltán élő magyar üzletember, T. János György.

A portál kereste T. János Györgyöt, aki nem válaszolt a megkeresésre, az ügyvédje sem.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

A Fidesz Budapesten, a Szentháromság téren tartotta kampányzáró rendezvényét, amelyen többek között Lázár János, Szijjártó Péter és Orbán Viktor is felszólalt. Orbán Viktor hangsúlyozta: a választási kampánynak nem most, hanem vasárnap este 7 órakor lesz vége. A magyar nemzet legfontosabb célkitűzése a háborúból való kimaradás, és ehhez hárommillió szavazatra, és nemzeti egységre van szükség – mondta, hozzátéve: nincs kampánycsend, tegyék azt, amit ő: keljenek korán, menjenek el gyorsan szavazni, aztán pedig mozgósítani.

Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a békében reménykedik a világ

Hivatalosan életbe lépett a tűzszünet az ukrajnai fronton az ortodox húsvét alkalmából, miközben Pakisztánban tárgyal a békéről az Egyesült Államok és Irán. A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson békefényt gyújtottak meg Rómában.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Elkezdődtek a béketárgyalások, Irán erősítést kaphat - Híreink a közel-keleti háborúról szombaton

Elkezdődtek a béketárgyalások, Irán erősítést kaphat - Híreink a közel-keleti háborúról szombaton

Megérkezett Pakisztánba az amerikai és az iráni békedelegáció is, nemzetközi források szerint már el is kezdődtek a tárgyalások. Teherán közben köti az ebet a karóhoz: azt mondják, addig nem ülnek az asztalhoz, amíg nincs tűzszünet a libanoni fronton. A Hormuzi-szoroson közben lassan megindult a teherforgalom, de egyelőre csak Iránhoz és Kínához köthető hajók mennek át. Szombat estére, több mint 12 órányi tárgyalás után sem közöltek a delegációk konkrét eredményeket. A helyszínen jelen lévő nemzetközi lapok tudósítói szerint több ponton is vitában vannak a tárgyaló felek és éles hangulatváltás jellemzi az egyeztetést. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború, béketárgyalások szombati fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×