Infostart.hu
eur:
385.3
usd:
331.99
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
Kilátszik a Balaton medre a balatonfenyvesi partszakasznál 2021. október 21-én. Az erős dél-nyugati szél kibillentette medréből a Balaton vizét.
Nyitókép: Varga György

Balatoni partot vett magának egy falu

Balatonfenyves önkormányzata vásárolt egy 107 méter hosszú, több mint 3 ezer négyzetméteres partszakaszt nettó 45 millió forintért - közölte a település polgármestere.

Lombár Gábor (független) - aki egyben az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke - elmondta, szeretnének ezzel a lépéssel példát mutatni. "Felelőssége a 44 tóparti önkormányzatnak, akármilyen kicsi is, ha adódik lehetősége a Balaton-part bármely kis részének közcélokra történő visszaszerzésére, a mai nehéz helyzetben is tegyen meg mindent érte" - fogalmazott.

Hozzátette, Balatonfenyves hét kilométer hosszú partszakasszal, három nagyobb és két kisebb szabadstranddal rendelkező falu, mégis azt lehet mondani, hogy a település már kinőtte fürdőhelyeit, főszezonban nagy a zsúfoltság. Ezért döntött a helyi képviselő-testület egyhangúlag az ingatlanvásárlás mellett a múlt év végén, amikor a volt Postás-üdülő tulajdonoscseréjénél felmerült, hogy az önkormányzatnak elővásárlási joga van.

A 2400 lakosú Balatonfenyves idei, szűkösre tervezett költségvetése 1,1 milliárd forint. Gyakorlatilag

az idei tartalék java részének felélését jelentette ez az adásvétel,

amit azért sem habozott meglépni a testület, mert egyrészt helyi turizmusstratégiai célokat szolgál, másrészt nemzetgazdasági érdek a tópartot megvédeni a további beépülésektől - hangsúlyozta a polgármester. Az adásvétel nem járt a település számra vagyonvesztéssel, hiszen a vételárnál már most többet ér a vízparti terület - mutatott rá. Megjegyezte, hogy bár nagy a támogatottsága a döntésnek a településen, akad, aki aggódik a költségvetési tartalék alakulása miatt, az önkormányzati intézmények magas rezsiköltsége okán.

Lombár Gábor kitért arra is, hogy tárgyalásokat kezdeményez a kormányzattal mint a BSZ elnöke, hogy kaphassanak az önkormányzatok valamiféle támogatást a Balaton-part ilyen jellegű visszaszerzéséhez.

A megvett terület mögötti társasházak és nyaralók tulajdonosaival pedig arról kíván tárgyalni, hogy járuljanak hozzá az ingatlanjaik értékét is növelő szabadstrand mielőbbi kialakításának költségeihez, hiszen erre nem maradt forrása az önkormányzatnak. "Nem utolsó sorban nagyon bízunk a Magyar Turisztikai Ügynökség strandfejlesztő pályázatain elnyerhető újabb támogatási lehetőségben is" - hangsúlyozta.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×