eur:
394.11
usd:
365.28
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: pexels.com

400 ezer forint fölött a bruttó átlagkereset

Viszont egy év alatt kétszázezren vesztették el állásukat.

Áprilisban a bruttó átlagkereset 400 200 forint volt, 7,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A koronavírus-járvány gazdasági következményeivel összefüggésben a keresetek növekedési üteme lassult az előző év azonos időszakában mért 9 százalékhoz képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A keresetek éves növekedési üteme 2016 decembere óta a legmérsékeltebb ütemű volt.

Az alkalmazásban állók létszáma márciushoz képest 137 ezerrel, az egy évvel korábbihoz viszonyítva 197 ezerrel (6,4 százalékkal) csökkent

a közfoglalkoztatottak nélkül számolva. A 2,4 százalékos áprilisi inflációval számolva a reálkereset 5,3 százalékkal, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 5,1 százalékkal haladta meg a tavaly áprilisit

A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 410 600 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 266 100, a kedvezményeket is figyelembe véve 275 500 forintot ért el. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 8,3 százalékkal nőtt a tavaly áprilisihoz képest.

Változások szektoronként

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 361 900 forintra becsülhető, 8,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

  • A legalább öt embert foglalkoztató vállalkozásoknál 420 200 forint volt az áprilisi bruttó átlagkereset, 7,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál,
  • a költségvetési szférában 8,2 százalékos növekedéssel 394 100 forint volt a közfoglalkoztatottak nélkül számított átlag.
  • A feldolgozóiparban 0,5 százalékkal voltak magasabbak keresetek a tavaly áprilisiaknál (409 500 forint),
  • az építőiparban 12,2 százalékkal emelkedtek a bruttó bérek és 308 500 forintot értek el.
  • A mezőgazdaságban átlagon felül, 9,0 százalékkal 312 600 forintra emelkedett az átlagbér.
  • Az oktatásban 5,2 százalékkal, az egészségügyben 14,2 százalékkal 348 ezer forintra, illetve 395 ezer forintra nőttek a keresetek.

Az év első négy hónapjában a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 8,7 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 9,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A reálkereset 4,6 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 3,9 százalékos növekedése mellett - közölte a KSH.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×