Infostart.hu
eur:
363.4
usd:
315.22
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Az M2-es autóút Dunakeszit elkerülő szakasza 2017. február 8-án. A Strabag Építő Kft. és a Strabag AG-ből álló STR+S-M2 Konzorcium nyerte az M2-es Budapest-Vác déli csomópont közötti szakaszának gyorsforgalmi úttá fejlesztésére kiírt nyílt közbeszerzési eljárást, a kivitelezés nettó értéke 32,975 milliárd forint. A kivitelezés, az előkészítő munkálatokkal, várhatóan áprilisban kezdődik és 2019-ben fejeződik be. A fejlesztést követően Budapest és Vác között végig óránként 110 kilométerrel lehet majd haladni.
Nyitókép: Az M2-es autóút Dunakeszit elkerülő szakasza 2017. február 8-án. A fejlesztést követően Budapest és Vác között végig óránként 110 kilométerrel lehet majd haladni. MTI Fotó: Kovács Tamás

Még az idén átadják az M70-est és befejezik az M2-es bővítését

Több "halálutat" is átépítenek; a tervek szerint még az idén átadják az M70-es autóutat és befejezik az M2-es autóút bővítését - írta a Magyar Nemzet pénteken.

A lap közölte, hogy hamarosan négysávossá alakítják az M7-es és az M1-es autópálya egy-egy viszonylag rövid, de annál balesetveszélyesebb leágazását. Az M70-est az év végén, az M15-öst jövő tavasszal adják át a forgalomnak. Dolgoznak több országos főút bővítésén is, ahol ma még sok baleset történik.

A cikkben felhívták rá a figyelmet, hogy az osztott pályás utak lényegesen biztonságosabbak, mint azok, amelyeken kétirányú forgalom halad.

Az pedig különösen veszélyes, ha sok kilométernyi autópályás suhanás után az út átalakul, és kétszer egy sávban folytatódik.

Az ilyen szakaszokon lényegesen több baleset történik: főleg a késő éjszakai, kora hajnali órák veszélyesek, amikor kisebb a forgalom, a vezetők figyelme pedig ellankad.

A súlyos, frontális balesetek többsége mind az M15-ösön, mind az M70-esen hajnalban történt. A két útvonal hasonló abból a szempontból, hogy egy nagy forgalmú sztráda leágazásaként építették, és mindkét esetben szükségmegoldásnak vélték a kisebb költséggel járó "fél autópálya" kialakítását.

Az M15-ös autóút az M1-es és Rajka között 15 kilométer hosszú, 1998-ban adták át, a bővítés azóta várat magára.

A 21,3 kilométeres M70-es autóút az M7-es autópálya letenyei csomópontjától a szlovén országhatárig tart. Mintegy tíz éve 9,5 kilométer hosszan elkészült a kétszer két forgalmi sáv. A bővítés csupán 12 kilométerre vonatkozik, a murarátkai csomópont előtti és utáni 6-6 kilométerre.

Mindkét szakasz szerepel abban a kormányhatározatban, amely a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus közúti - valamint vasúti, elővárosi és vízi - közlekedési fejlesztéseinek listáját tartalmazza.

A beruházások időarányosan zajlanak, az M70-es forgalomba helyezésének tervezett időpontja az év vége, míg az M15-ös esetében jövő tavasz a céldátum.

A "halálút" elnevezést a sajátos adottságai miatt érdemelte ki a két szakasz, azonban nem ezek követelték a legtöbb áldozatot - írta a Magyar Nemzet. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az ország tíz legveszélyesebb útja közül nyolc elsőrendű, azaz kiemelten fontos főút. Ezeken rendkívül sok baleset történik, a halálos tragédiák számát összegző listán az első két helyen is főút található.

A leginkább veszélyes a 4-es,

amely Budapestet Szolnok érintésével köti össze a magyar-román határral.

A Magyar Nemzet arról is írt, hogy a Vácról, Dunakesziről a fővárosba tartók a közeljövőben biztonságosabb körülmények között autózhatnak majd, mivel zajlik az M2-es bővítése, felújítása. A tervek szerint még az idén átadják a végig négysávos gyorsforgalmi utat Vác déli csomópontja és az M0-s autóút között.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×