eur:
399.37
usd:
369.45
bux:
91632.37
2025. március 25. kedd Irén, Írisz
Nyitókép: Pexels

Európában is egyedülálló magyar fejlesztés

Európában is egyedülálló fejlesztést jelentett be Szita Károly, Kaposvár polgármestere a város közgyűlésén. Kétéves előkészítő munka után foghat össze hat dunántúli város.

Közösen oldhatja meg hat dunántúli város az általuk termelt megújuló energia tárolását, amivel kereskedni is fognak. Kaposvár, Veszprém, Nagykanizsa, Dunaújváros, Tatabánya és Zalaegerszeg közösen adta be a pályázatát, amelyre az EU-tól egymilliárd forintot kapnak, de később ezzel 60 milliárd forintos beruházási tőke érkezhet a térségbe - írta a sonline.hu.

A hat megyei jogú város 2016-ban írt alá együttműködési megállapodást a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal arról, hogy konzorciumi formában nyújtják be az energiahatékonyság javítását, illetve az energiafüggőség csökkentését célzó pályázataikat az EU-hoz. A városok most az Európai Helyi Energia Segítségnyújtás (ELENA) programban vesznek részt.

Kaposvár utolsó idei közgyűlésén a környezetvédelem volt a fő téma, ezzel kapcsolatban Szita Károly, polgármester kezdésképp arról beszélt, hogy a távhőrendszer bővítése, a megújult autóbuszflotta, a közvilágítás korszerűsítése és a napelempark építése mind a környezet- és a klímavédelmet szolgálja. Ezután számolt be a hat várost érintő kezdeményezés elindításáról:

kétéves előkészítő munka után ez lesz Magyarország egyik legnagyobb klímavédelmi akciója,

a projekt központja Kaposvár lesz - írta a kaposvarmost.hu.

Címlapról ajánljuk
Elemzők az Arénában: a miniszterelnök már ismertette a 2026-os győzelmi tervét

Elemzők az Arénában: a miniszterelnök már ismertette a 2026-os győzelmi tervét

A 2026-os választások után megalakuló Országgyűlés összetételéről, Orbán Viktor évértékelő beszédéről, a DK és a Tisza Párt harcáról és az újpoesti időközi választás tanulságairól is beszélt Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet és Závecz Tibor, a Závecz Research Piac és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.25. kedd, 18:00
Koltay András
a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke
Hatalmas előrelépés történt, közelebb került a békemegállapodás - Háborús híreink kedden

Hatalmas előrelépés történt, közelebb került a békemegállapodás - Háborús híreink kedden

Szaúd-Arábiában maratoni, 12 órás tárgyalást folytatott Oroszország és az Egyesült Államok hétfőn. Trump szerint közel a megegyezés, Kijev ebben nem bízik. Ugyanakkor biztató fejlemény, hogy az Egyesült Államok közvetítésével részleges tűzszüneti megállapodás született Oroszország és Ukrajna között a Fekete-tengeren, valamint előrelépés történt a hadifoglyok cseréje és az energetikai infrastruktúra védelme terén is. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×