Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Tanulóvezetők várakoznak a gépjárművezetői gyakorlati vizsga előtt a Budapest Főváros Kormányhivatala Közlekedési Felügyelősége Budaörsi úti oktatási központjának udvarán.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

A kormány mögül is hiányoznak az oktatók

Fogynak az autósiskolák, és a működők nyeresége is eltűnt.

Az öt évvel ezelőtti 10,6 milliárd forintról 16 milliárd fölé nőtt 2017-re a hazai autósiskolák árbevétele a Nemzeti Cégtár adatai szerint, a mérleg szerinti eredményük viszont 265 millió forintos nyereségről egymilliós veszteségre változott. A vizsgált időszakban a csúcs 2015-re esett, 694 millió forintos nyereséggel, a mélypont pedig 2016-ra, 6 milliós mínusszal - írja a Világgazdaság.

Orosz János, a Magyar Autósiskolák Szövetségének (MAISZ) elnöke szerint az érintett szolgáltató ágazat cégei nagyon nehéz helyzetben vannak, mert nagyon sok kiadással és magas költségekkel kell számolniuk, az óradíjat viszont nem nagyon emelhetik.

A nyugat-európai országokban átlagosan 50 euró (jelen árfolyamon nagyjából 16 ezer forint) óradíjat kell fizetni, amelyet a hazai kereseti viszonyok mellett még csak meg sem lehet közelíteni. Magyarországon országos átlagban 3-4 ezer forintot kérnek az oktatók egy óráért. Ugyanakkor az oktatók keresetéhez képest nagyon magas a munkavégzésükhöz szükséges autók vételára, ezenfelül ki kell fizetni a szervizelést, az üzemanyagot és a bérterheket is.

Nincs elég oktató, és mivel hosszú évekig nem is volt szakoktatóképzés, az aktívak átlagéletkora a nyugdíjkorhatárhoz közelít. Ráadásul úgy tűnik, hogy a fiatalokat nem vonzza ez a szakma, részben a nagyon magas induló költségek miatt, részben, mert nem is nagyon jövedelmező.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×