Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Összeáll a Szomszédok

Hamarosan elindulhatnak az első nyugdíjas-szövetkezetek.

A Magyar Idők szerdai cikke szerint az országos lefedettségű Szomszédok esetében a nyugdíjasok várhatóan már júliusban munkába állhatnak. A Világgazdaság szerint egy miskolci szövetkezet is benyújtotta már a működéshez szükséges papírokat a cégbíróságra, azon keresztül augusztustól dolgozhatnak a nyugdíjasok.

Fiák István, a diákszövetkezeteket tömörítő Diákész elnöke a Magyar Időknek elmondta, hogy jelenleg folyamatban van a Szomszédok elnevezésű szövetkezet cégbejegyzése, a jogi procedúra várhatóan a jövő héten lezárul. Ezt követően az ország több régiójában - Közép-Magyarországon, a Dél-Dunántúlon, az Észak-Dunántúlon és az Alföldön - már meg is kezdi működését a szervezet.

A megrendelők a jelenlegi iskolaszövetkezetekkel szerződő cégek lesznek, így az idősek - amennyiben szeretnének - várhatóan már júliusban munkába állhatnak. A megbízók részéről óriási az érdeklődés, egyfelől azért, mert a diák munkások többsége csak szeptemberig vállal munkát, másfelől pedig azért, mert minden ágazatban hatalmas az igény a tapasztalt munkaerő iránt. Fiák István hozzátette: a nyugdíjasok szaktudásuk, tapasztalatuk révén sok munkakörben akár a fiatalok betanítását is vállalhatják, ráadásul több foglalkoztató jelezte, hogy a rugalmasabb foglalkoztatási forma segítségével szívesen visszavenné korábbi alkalmazottját.

A Világgazdaság írása szerint a miskolci Harmadik Kor Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet tagjai is akár már augusztustól dolgozhatnak. Egy miskolci irodában és egy internetes felületen is válogathatnak majd a munkalehetőségek közül. Kiss Gábor, a szervezet elnökségi tagja a lapnak elmondta, hogy a szövetkezethez bárki csatlakozhat, de mivel a jogszabály előírja, hogy csak vagyoni hozzájárulással lehet valaki tagja a nyugdíjas-szövetkezetnek, egy jelképes, 100 forintos összeget kérnek hozzájárulásként a csatlakozóktól.

Kiss Gábor szerint a nyugdíjasok főleg heti 20 óra munkavégzésre vállalkoznak majd. Ezt támasztja alá a Work Force munkaerő-kölcsönző és -közvetítő nemrég megjelent kutatása, amely szerint a nyugdíj mellett jelenleg is aktívan dolgozó 18 százalékon felül további 59 százalék szeretne a nyugdíj mellett dolgozni, de csak 6 százalék teljes munkaidőben - írja szerdai számában a Világgazdaság.

Címlapról ajánljuk
Menekülő emberek, füstoszlop, romok - videókon a háború első órái

Menekülő emberek, füstoszlop, romok - videókon a háború első órái

Az Egyesült és az Egyesült Államok megtámadta Iránt, válasziul Irán a térségben Izraelt és a térségben működő amerikai támaszpontokat lőtte. A támadásoknak főként Iránban vannak civil áldozatai. A közösségi médiát elárasztották a támadásokról készült videók.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére - Teherán ezt később tagadta. A forradalmi gárda vezetője és a védelmi miniszter viszont szinte biztosan meghalt - erről több forrás is beszámolt. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×