A megvásárolandó lakás 10 és 40 millió forint között lehet, és egy lakást közeli családtagok közösen is megvehetnek a Nemzeti Otthonteremtési Közösségnél tartott megtakarításaikból.
A javaslat előírja: Nemzeti Otthonteremtési Közösséget erre a célra létrehozott zárt körű társaságok szervezhetnek, legalább 100 millió forint alaptőkével, vagy olyan már létező Zrt-k, amelyek az engedélyezés előtti két évben legalább 1000 lakást építettek vagy értékesítettek.
Egy Zrt. több közösséget is szervezhet, a létrehozáshoz pedig 120 tag szükséges. A társaságok ellenőrző hatósága a Magyar Nemzeti Bank.
A jogszabálytervezet anyagilag előnybe hozza a leendő tagokat a lakástakarékokkal szemben. A befizetésekhez ugyanis állami támogatás is jár, mértéke a megállapított befizetés 30 százaléka, de legfeljebb havi 25 ezer forint. Ugyanez az összeg a lakástakarékoknál nagyjából 6 ezer forint havonta.
A javaslat indoklásában szerepel, hogy ezt az új lakástámogató pillért azért tartotta szükségesnek a kormányzat, mert a lakástakarékoknál lévő megtakarításokból inkább a lakásfelújításokat finanszírozták a fogyasztók. A tervek szerint Nemzeti Otthonteremtési Közösségek már idén létrejöhetnek, és a lakástakarékok, valamint a bankok versenytársai lehetnek.
Hanganyag: Panulin Ildikó








