Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Még lehet őstermelői igazolványt kiváltani

Jövő hétfőn, március 21-én még van lehetőség az új őstermelői igazolványok kiváltására, valamint a hatályos igazolványok érvényesítésére január 1-re visszamenőleg a falugazdászoknál, mert az eredeti határidő, március 20-a vasárnapra esik - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) csütörtökön.

A kamara felhívja a figyelmet a közleményben arra, hogy ezen a napon valószínűleg már csak azoknak lesz lehetősége az ügyintézésre, akik előre egyeztetett időponttal rendelkeznek.

A NAK ezért arra kéri az őstermelőket, hogy akik még nem tették meg, minél hamarabb keressék meg falugazdászukat. A falugazdász-irodák többsége március 19-én, szombaton is nyitva tart. A falugazdászok elérhetőségei megtalálhatók a kamara honlapján (www.nak.hu).

Nem kell kicserélniük igazolványukat azoknak az őstermelőknek, akik 2014-ben vagy 2015-ben váltották ki, mert az még hatályos, és emellett rendelkeznek erre az adóévre érvényes értékesítési betétlappal is. Számukra az új őstermelői kormányrendelet lehetővé teszi, hogy a meglévő igazolványukat 2016. október 1. és december 31. között cseréljék ki - írják.

A NAK azt kéri, hogy akinek nem a jogvesztő, 2016. március 21. napján lejáró határidő miatt szükséges az ügyintézés, azok lehetőség szerint a határidő lejártát követően intézzék őstermelői igazolvánnyal kapcsolatos ügyeiket.

Az ügyintézés meggyorsítása érdekében a kamara közzétett a honlapján egy előre kitölthető táblázatot, amelyben az őstermelők rögzíthetik a saját, illetve a használatukban lévő földterületek adatait. Ennek a táblázatnak kitöltése valamennyi őstermelő számára javasolt, de kifejezetten azoknak, akik több földterületen, illetve helyrajzi számon folytatnak őstermelői tevékenységet - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×