Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Idén 3500-4000-rel több lakás építésére lehet megrendelés az ÉVOSZ szerint

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) arra számít, hogy a tavaly elkészült 7600 új lakás után ebben az évben 3500-4000-rel több lakás építésére kaphat megrendelést az építőipar - mondta Koji László, a szervezet elnöke az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Az elnök kifejtette, azt tapasztalják, hogy nagy az érdeklődés az új lakások és családi házak iránt, az érdeklődők most gondolják végig a finanszírozási hátteret, utána jelennek majd meg a kivitelezőknél.

Koji László felidézte, hogy az elmúlt években lecsökkent a lakásépítés, az ebből élő cégek piacuk 80 százalékát elvesztették, így sok közülük tönkrement. A szakember ugyanakkor úgy véli, amikor a fizetőképes kereslet megjelenik, a piac is átrendeződik majd, és azok a cégek, amelyek eddig például kórházat vagy iskolát építettek, lakásépítésbe is belefoghatnak.

Az ÉVOSZ szerint szükség van a tartósan kiszámítható lakáspolitikára. Azt nem tudják gazdaságosan követni az építőipari cégek, hogy egyszer sok munkájuk van, máskor nagyon kevés; az erőforrásokat, az élőmunkát és a berendezéseket nem lehet folyamatosan tartani, ha nem tudni, hogy lesz-e megbízás - fogalmazott a szakszövetség elnöke.

Az ÉVOSZ által szorgalmazott lakásfelújítási programról szólva Koji László elmondta, azt javasolják, hogy az engedély- vagy bejelentésköteles lakásfelújításoknál legyen áfa-visszatérítési lehetőség. Volt már ilyen 1998-2002 között, és nagyon jól működött - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×