Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Ennyi béremelést támogatnak a szakszervezetek

Négy nagy szakszervezeti tömörülés egységesen a minimálbér 9 százalékos és a garantált bérminimum 13 százalékos emelését támogatja - közölte Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke az érintett szakszervezetek hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.

A kezdeményezést a Munkástanácsok Országos Szövetsége mellett a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) is támogatja.

Kordás László, a MaSzSz elnöke elmondta: a szakszervezetek egységes célja, hogy 2016. január 1-jétől a minimálbér érje el a bruttó 114 500 forintot, a garantált bérminimum pedig a bruttó 138 ezer forintot.

Palkovics Imre kiemelte: a jelenlegi alacsony munkabérek nemcsak a társadalmi igazságtalanság hordozói, hanem a gazdaság további növekedését is gátolják. Hozzátette: a munkabérek növelése a munkaerő kivándorlás folyamatát is lelassítaná.

A Munkástanácsok elnöke közölte, hogy egy szakmai konferencia előzte meg a sajtótájékoztatót, ahol a résztvevő közgazdászok arra hívták a figyelmet, hogy a keresetek nettó értékének növekedése a bérekre rakodó adó és járulékterhek csökkentése révén is megvalósítható.

Kordás László arról számolt be, hogy a szakszervezetek egységesen egy több éves bérfelzárkóztatási programot javasoltak a kormánynak, ennek célja, hogy a minimálbér nettó értéke érje el a létminimum szintjét. A MaSzSz elnöke úgy fogalmazott: ez a célkitűzés teljesíthető, és ami még fontosabb, a programcsomag elfogadása esetén a kormány 880 ezer ember életminőségén tudna javítani.

A MaSzSz elnöke úgy tudja, a bérfelzárkóztatás kérdésével december 2-i ülésén foglalkozik a kormány, véleménye szerint utána derülhet majd ki, hogy a kormányzat hajlandó-e támogatni a szakszervezetek javaslatát vagy sem.

Kuti László, az ÉSZT elnöke elmondta, hogy mindenben támogatják a Munkástanácsok és a MaSzSz törekvéseit, azonban azt is szeretnék elérni, hogy a minimálbér-emelés a közalkalmazotti bértábla mellett a köztisztviselői bértáblára is legyen hatással.

Földiák András, a SZEF elnöke pedig megjegyezte: a szervezetek legfőbb követelése egy olyan átfogó bérrendezés kidolgozása, amely minden gazdasági ágazatra egyaránt vonatkozik.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×