eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Emmi: eddig 200 milliót költöttek a migránsok egészségügyi ellátására

Több mint 200 millió forintot költöttek eddig a migránsok egészségügyi ellátására - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős helyettes államtitkára kedden az MTI-vel.

Beneda Attila elmondta, az év első hat hónapjában a korábbihoz képest nem volt nagyobb kiadás az egészségügyi ellátásban, azonban júliustól emelkedtek a ráfordítások. Eszerint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) 111 millió forintot költött, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 35 millió forintot jelentett, az Országos Mentőszolgálat pedig 66 millió forintot költött a migrációval összefüggő megnövekedett egészségügyi feladatokra.

A helyettes államtitkár közölte azt is, hogy augusztus 31-ig 27 500 alkalommal fordultak a menekültek a befogadó intézményekben orvosi ellátásért, és csak töredékük szorult másodlagos szakellátásra.

Beneda Attila hangsúlyozta, az egészségügyi ellátórendszer felkészült a megnövekedett feladatok ellátására, hiszen megerősítették azokat a helyeket, ahol a migránsok ellátására szükség lehet, így a mentőszolgálatot és azokat a kórházakat, amelyek a bevándorlók útjába esnek. Ezeken a helyeken jellemzően az ügyeleti rendet módosították - tette hozzá.

Beneda Attila elmondta azt is, hogy a határon dolgozó - az egészségügyi ellátásba besegítő - honvédségnél is terhelés jelentkezett, ott az egészségügyi készleteket kellett feltölteni. Jelezte: ez ügyben egyeztetést folytattak a Honvédelmi Minisztériummal arról, hogy az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézetnél meglévő készletből egészítik ki a honvédségnek szükséges eszközöket.

Felkészültek az esetleges megnövekedett gyógyszer- és oltóanyagkészletek pótlására is - emelte ki a helyettes államtitkár. A készleteket folyamatosan figyelik. Jellemzően a csecsemőknek adható védőoltások, felnőtteknél antibiotikumok, gyomor- és bélrendszeri megbetegedések ellen adható készítmények készletezését figyelik.

A helyettes államtitkár hozzátette: az év eleje óta eddig az ÁNTSZ 8479 szűrővizsgálatot végzett, ebből 206 eredmény volt pozitív - emelte ki Beneda Attila.

Arra a kérdésre, hogy a határhoz közeli magyar egészségügyi intézmények jeleztek-e túlterheltséget, a helyettes államtitkár azt válaszolta, túlterheltséget még nem, csak többletfeladatokat.

Címlapról ajánljuk
Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

A nagy nemzetközi sportesemények kapcsán általában a közvetlenül látható eredményeket értékeljük, vagyis a kimagasló sportteljesítményt, ugyanakkor sokan felhívják a figyelmet arra a hosszú évekig tartó munkára és a kitartásra is, amely egy-egy teljesítmény mögött áll – ez áll az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében, amely az olimpikonná válás árát vizsgálta.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Dani Rodrik figyelmezteti az Egyesült Államokat: nem érdemes egy távolodó célt üldözni

Dani Rodrik figyelmezteti az Egyesült Államokat: nem érdemes egy távolodó célt üldözni

Számos ország közelmúltbeli esete azt mutatja, hogy a feldolgozóipari foglalkoztatás növelése ahhoz hasonló, mint amikor egy gyorsan távolodó célpontot üldöznénk. Az automatizálás és a képzettséget igénylő technológiák jelentősen valószínűtlenné tették, hogy a feldolgozóipar olyan munkaerő-felszívó hatással bírjon, mint amilyennel egykor rendelkezett. Ez azt jelenti, hogy a jövő „jó munkahelyeit” a szolgáltatóiparban kell megteremteni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×