Infostart.hu
eur:
386.48
usd:
331.9
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Brókerbotrány: Hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz az MSZP

Az MSZP hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a Quaestor-ügyben a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdálkodásával összefüggésben - közölte Tóth Bertalan, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön Budapesten.

Azt mondta, a KKM szerdán beismerő vallomást tett, amikor bejelentette: háttérintézménye, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. feljelentést tett, mert bár a Quaestornál elhelyezett állampapírok alaptőkéjét visszakapta, a két év után járó több száz millió forintos kamat bennragadt. Vagyoni hátránya keletkezett a KKM-nek - összegzett Tóth Bertalan.

Az ellenzéki politikus szerint a minisztérium azt is beismerte ezzel, hogy hanyagul, hűtlen módon bántak a közpénzekkel. Azt firtatta, hogy tehetett a KKM vagy bármely intézménye több milliárd forintot a Quaestorba, amelynek tulajdonosai között rengeteg offshore cég van. Mi történt a 4 milliárd forintos összeg kivétele, március 9. és a szerdai nap közötti egy hónapban? - kérdezte, utalva arra, hogy azt rögtön lehetett látni, hogy nem állampapírt kapott vissza a KKM.

Mind az államháztartási, mind a nemzeti vagyonról szóló törvény tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyeket a külügyminisztérium ebben "a botrányos és szövevényes ügyben" megsértett és ebből több száz millió forint kára keletkezett a magyar embereknek - hangoztatta.

Kifejtette: az államháztartási törvény 79. paragrafusa rögzíti, hogy költségvetési szerv a kincstárnál vezethet számlát. A nemzeti vagyonról szóló törvény alapján pedig tilos nem átlátható céggel szerződést kötnie költségvetési szervnek - tette hozzá.

Tóth Bertalan felidézte azt is, Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben azt mondta, a külügyminisztériumnál a jelek szerint megvan a pénz rendben. Most mégis kiderült, hogy több száz millió forint hiányzik - hívta fel a figyelmet.

Úgy fogalmazott: "a helyzet most tehát az, hogy a miniszterelnök hazudott, a külügy pedig eltőzsdézett több száz millió forintot". "A brókerkormánynak" el kell számolnia az államkasszából hiányzó több száz millió forinttal - jelentette ki.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×