Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Kutatás-fejlesztési központ lehet Magyarország a külügyi államtitkár szerint

A kormány azt szeretné, ha Magyarország kutatás-fejlesztési központ lenne Európában - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára szerdán Budapesten.

Szabó László külgazdasági és külügyi államtitkár a Joint Venture Szövetség budapesti rendezvényén elmondta: bízik abban, hogy Magyarország nemcsak a szerelő üzemek, hanem a hozzáadott érték arányának a javításával a kutatás-fejlesztés központjaként és szofisztikált termelőhelyként is szerepel majd az európai palettán.

Az államtitkár elmondta, szeretnék gazdasági alapokra helyezni Magyarország külkapcsolatait. Mind a 105 magyar misszióban lesz legalább egy külgazdasági attasé, sokan közülük az üzleti életből érkeznek - tette hozzá.

A külgazdasági célok között említette, hogy a tervek szerint 21 százalékról 33 százalékra emelik 2020-ig az Európai Unión kívüli országokba irányuló exportot.

Kifejtette, Magyarország számára nagyon fontos az Európai Unió, a magyar export 79 százaléka ide irányul, de éppen ezért kell egy másik pillér is, amelyre támaszkodni lehet.

A keleti nyitás nem jelent nyugati zárást - fogalmazott. Ebben nincs semmi különös, a világ szinte minden országa ezt teszi, többek között Németország és Svájc is - mutatott rá.

Szabó László a további külgazdasági célokról elmondta: az ipar jelenlegi, csaknem 33 százalékos aránya a hazai össztermékben (GDP) az 5. legnagyobb az Európai Unióban, s a magyar kormány szeretné, ha a legmagasabb lenne.

A kormány azt is célul tűzte ki, hogy Magyarország lépjen előre az EU-tagállamok között a jelenlegi harmadik helyről az első helyre az export GDP-hez viszonyított arányát tekintve - mondta.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×