Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

IMF: gyorsul a világgazdaság növekedése

Világszinten gyorsul a gazdasági növekedés 2014-2015-ben, és bár a fejlődő országok adják a gazdasági növekedés több mint kétharmadát, 2014-ben mégis a fejlett gazdaságú országokban javul jobban a gazdaság helyzete - állapította meg legújabb negyedéves jelentésében a Nemzetközi Valutaalap (IMF).

Az IMF azt írta kedden megjelent, Világgazdasági Kilátások (WEO) című jelentésében, hogy a kockázatok ellenére a globális gazdasági növekedés a tavalyi 3 százalékról 2014-ben 3,6 százalékra, 2015-ben 3,9 százalékra gyorsul.

Az IMF szerint a fejlődő országokban a külső piaci környezet jelent fokozott kockázatot - többek között az amerikai monetáris politika meglepően gyors normalizálása -, míg a fejlett országokban a túlságosan alacsony infláció.

A fejlődő országok számára komoly megpróbáltatást jelentett 2014 januárjában az, hogy hirtelen megcsappant az irántuk tanúsított befektetői bizalom. Ez azóta se állt teljesen helyre, és továbbra is aggodalmat kelt a nagy arányú tőkekivonás lehetősége, a külső finanszírozási igények kielégítetlensége és a helyi valuták esetleges hirtelen értékvesztése.

A jelentés szerint azzal, hogy Japánt kivéve enyhülnek a költségvetési szigorítások, erősödhetnek a fejlett gazdaságok; az Egyesült Államokban 2014-ben 2,8 százalékos növekedés várható. Ami a fejlődő országokat illeti, az IMF szerint Kínának sikerül nagyjából 7,5 százalékos növekedést elérnie 2014-ben.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×