Infostart.hu
eur:
386.66
usd:
328.47
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Kezdődhet a Gyulai Húskombinát felszámolása

Nem támadják meg a társaság felszámolásáról szóló bírósági határozatot a Gyulai Húskombinát Zrt. részvényesei és lemondanak a 15 napon belül érvényesíthető fellebbezési jogról. Az igazgatóság javaslatát pénteken ellenszavazat nélkül szavazták meg a részvényesek a rendkívüli közgyűlésen - jelentette be a társaság vezérigazgatója a közgyűlést követő sajtótájékoztatón Gyulán.

Ruck János az MTI kérdésére elmondta: a közgyűlést követően a Gyulai Törvényszékhez személyesen juttatta el a társaság lemondó nyilatkozatát a fellebbezési jogról, és ezzel a lépéssel jogerőre emelkedett a törvényszéknek a Gyulai Húskombinát felszámolási eljárásról szóló, október 16-án hozott határozata. A társaságnál a felszámolási eljárás napokon belül elkezdődik - tette hozzá.

A Gyulai Húskombinát részvényeinek 96 százalékát a nádudvari HAGE-NAGISZ Mezőgazdasági Vállalkozói Csoport jegyzi, 4 százalék önkormányzatok és kisrészvényesek tulajdonában van.

A Gyulai Törvényszék a felszámolásról szóló határozatában a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.-t jelölte ki felszámolónak, a felszámolás ideje alatt az dönt a cég ügyeiről - jelezte Ruck János, aki felhívta a figyelmet arra: a felszámolón múlik, hogy működteti-e tovább a húsgyárat.

A vezérigazgató megfogalmazása szerint jelenleg minden észérv a további üzemeltetés mellett szól, a hazai és a külföldi megrendelők ragaszkodnak a gyulai termékekhez, erről az elmúlt napokban számos visszajelzés érkezett. A további üzemeltetés mellett szól a cég 144 éves múltja, a gyulai kolbász hírneve, a kiemelt stratégiai vállalati státusz és nem utolsó sorban az, hogy a gyulai kolbász bejegyzett földrajzi oltalom alatt áll, csak Gyula város közigazgatási területén belül gyártható.

A hitelező bankok zárolták a társaság számláit, a felszámolással megváltozik a helyzet, a felszámoló nyithat új számlát, az ide befolyt árbevételt lehet termelésre fordítani - mondta Ruck János, hozzátéve: a cégnek jelenleg több mint négyszáz millió forint értékű, még ki nem fizetett áru után lesz árbevétele és a raktárakban hasonló értékű árukészlete van.

A társaság vagyona meghaladja az ötmilliárd forintot, a szállítói tartozások összege 1,9 milliárd forint, ebből a HAGE-NAGISZ vállalkozói csoporton belüli összeg 1,3 milliárd forint. A társaság hiteleinek összege hárommilliárd forint, ebből a beruházási hitelek aránya mintegy hatvan százalékot képvisel - fűzte hozzá a vezérigazgató.

A társaságnak két húsboltja üzemel Békéscsabán és Gyulán, az üzletek árbevételeiből két napra alapanyagot tudtak vásárolni, így szombaton és hétfőn a kolbász- és a májasüzem is dolgozik, mintegy kétszáz fővel - közölte Ruck János.

Címlapról ajánljuk
Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

A 2021 és 2024 közötti négy évből háromban hazánk területének 70 százalékát aszály sújtotta. Egy uniós jelentés szerint Magyarországon 2022-ben a biogazdálkodás mindössze a termőterületek 6,3 százalékán volt jellemző, miközben az EU 2030-ra 25 százalékos célt tűzött ki. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője vázolta, milyen változtatásokra lenne itthon szükség.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×