Az IMF-nek, amely a második világháborút követően számos válságban és fordulat idején nyújtott támogatást az azt igénylő országoknak, most több erőforrásra van szüksége.

"A védettség körét tudjuk nyújtani a globális turbulencia ellen, és segíteni tudjuk tagjainkat abban, hogy a zavarok minimálisra csökkentése mellett alkalmazkodni tudjanak a változó körülményekhez" - mondta Christine Lagarde.

Rámutatott, hogy a valutaalap kvótáinak aránya a világ GDP-jéhez képest ma összehasonlíthatatlanul kisebb, mint korábban; hat évtizeddel ezelőtt az a jelenlegi három-négyszerese volt. Hangsúlyozta, hogy az IMF jó befektetést jelent a tagállamok számára, beleértve az Egyesült Államokat, mert kamatot hoz, és a befektetéseket körültekintéssel kezelik.

A világgazdaság jelenlegi állapotáról szólva Lagarde rámutatott, hogy Európában a pénzügyi stabilizálódás több bátorító jele tapasztalható, az Egyesült Államokban pedig a növekedésé és a foglalkoztatottság javulásáé. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy senki se engedje át magát a hamis biztonságérzetnek, mert Európában a pénzügyi rendszerre még mindig kemény nyomás nehezedik, az eladósodottság - mind állami, mind magán szinten - még mindig súlyos, nagy a munkanélküliség és a benzinárak emelkedése potenciálisan sok kárt okozhat.

Az IMF vezetője szerint a politika alakítóinak a lélegzetvétel lehetőségét "a munka befejezésére" kell felhasználniuk, és emlékeztetett rá, hogy a jelenlegi állapotot "nem a vakszerencsének", hanem "bátor politikai lépéseknek" köszönhetően sikerült elérni, amiben az Egyesült Államok vezetésével részt vállalt a G20-csoport, a Fed és az Európai Központi Bank is.

Lagarde szerint a világgazdaságban biztosítani kell a stabilitást, a pénzügyi nyugalmat. Üdvözölte, hogy az európai országok a pénzügyi válság elterjedésének megakadályozása érdekében megerősítették a "tűzfalat", és hangsúlyozta, hogy az IMF forrásainak segítségével egy erős globális "tűzfal" kiépítésére van szükség.

Christine Lagarde a nemzetközi pénzügyi rendszer erősebbé és biztonságosabbá tétele érdekében jobb és koordináltabb szabályozást sürgetett, ezen belül pedig a banki szabványokról a Basel III folyamat során meghatározott elvek érvényesítését a származékos termékekkel, az árnyékbankokkal, valamint a bankoknak a határokon átnyúló műveleteivel kapcsolatban is.

Lagarde sürgette a növekedésnek a kereslet mellett a kínálati oldalról történő, pénzügyi eszközökkel való ösztönzését. Mint mondta, a legtöbb országnak a deficit csökkentésére kell törekednie, de figyelmeztetett rá, hogy önpusztításhoz vezet a "globális és differenciálatlan sietség a megszorítások felé". Az olyan, hitelhez olcsón jutó országoknak, mint az Egyesült Államok, ezen a téren nem kellene túl gyorsaknak lenniük.

Óvott ugyanakkor a túlzott engedékenységtől is, emlékeztetve rá, hogy az amerikai államadósság meghaladja az ország teljes GDP-jét. Utalt az amerikai háztartások eladósodottságára is, amelynek egyik mutatója az, hogy 1,5 millió ingatlan esetében súlyos kötelességmulasztások tapasztalhatók a jelzálog-törlesztésben. Méltatta Washingtonnak a jelzálog-leírások és az újrafinanszírozás kérdésében tett intézkedéseit.

Lagarde figyelmeztetett arra is, hogy a világ egymástól távoli részeit összekötő, rengeteg szállal átszőtt globális valóságban "nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy a szellemi hátsó udvarunkban maradjunk". Hangsúlyozta, "valójában a globális pénzügyi válság története is az összekapcsolódások története". Konkrét példák sorával támasztotta alá, milyen szoros szálak kötik össze az amerikai és az európai gazdaságot. Hangoztatta, hogy mindenki nyer, ha az államok a szolidaritás szellemében fogadják a kihívásokat, de az önös széthúzás esetén mindenki veszít.