eur:
389.24
usd:
361.99
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Egy év alatt százezerrel lett több rossz adós

Bár lassuló ütemben, de az idén tovább emelkedett a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) a hitelek késedelmes fizetése miatt nyilvántartott, élő mulasztással rendelkező magánszemélyek és az élő mulasztások száma is.

A KHR-t működtető BISZ Zrt. honlapján közzétett adatok szerint június végén 806 ezer magánszemély szerepelt élő mulasztással a "feketelistán", 18 százalékkal (124 ezerrel) több, mint egy évvel korábban. A tavaly december végi 768 ezerhez képest 5 százalékkal, (38 ezerrel) nőtt a számuk. Többségük azért került be a nyilvántartásba, mert folyamatosan, több mint 90 napon át késlekedett legalább a minimálbér (2011-ben 78.000 forint) összegét kitevő kölcsönösszeg megfizetésével, kis részük pedig mert hamis okmánnyal igazolta magát, hamis adatot közölt, vagy bankkártyával kapcsolatos visszaélést követett el.

A lezárt mulasztásokat is figyelembe véve június végén 871 ezer magánszemély adatai szerepeltek a KHR-ben, 2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A növekedés éves szinten sokkal nagyobb lenne, ha a BISZ a törvényi változás miatt március 12-én nem törölte volna összesen 98.553 személy 232.471 darab hitelmulasztását a lakossági nyilvántartásból.

A szervezetnek a hitelintézeti törvény idén januártól módosított előírása szerint március végéig törölnie kellett azokat a lakossági referenciaadatokat, amelyek esetében a késedelmes tartozás teljesítésétől számítva egy év már eltelt. Ha a fizetési késedelem veszteségleírással zárult, továbbra is öt évig tartják nyilván a lakossági adatokat, és a KHR többi nyilvántartásában is ennyi az adatok elévülési ideje.

A KHB-ben nyilvántartott magánszemélyek száma az elmúlt években egyre növekvő ütemben bővült. Míg 2005 végén még csak 165 ezer, 2006 végén 203 ezer, 2007 végén 290 ezer, 2008 végén 414 ezer, 2009 végén már 622 ezer, 2010 végén 768 ezer, 2011 júniusának végén pedig 806 ezer embernek volt élő hitelmulasztása.

Az élő mulasztások száma június végén 1,473 millióra rúgott, egy év alatt 24 százalékkal (284 ezerrel) bővült. A növekedés üteme ugyanakkor csökkent: míg tavaly egész évben több mint 33 százalékkal nőtt az élő mulasztások száma, az idei első félévben 6 százalékkal.

A fennálló és lezárt lakossági mulasztások száma június végén 1,62 millió volt, az adattörlés ellenére éves szinten közel 4 százalékkal nőtt.

Június végén a 806 ezer élő mulasztással rendelkező magánszemélynek összesen 1,473 millió élő mulasztása volt, vagyis személyenként 1,83, míg egy évvel korábban a 682 ezer adósnak 1,189 millió, személyenként 1,74 darab.

A vállalkozási alrendszer a vállalkozók adatait három nyilvántartásban tárolja: hitelszerződések, fizetésképtelen vállalkozások, felmondott készpénz-helyettesítő fizetési eszköz elfogadási szerződések. A KHR-ben június végén 171 ezer társaságot tartottak nyilván, 6 ezerrel kevesebbet, mint egy évvel korábban. A fennálló és lezárt vállalkozói szerződések száma június végén 1,359 millió volt, 22 ezerrel kevesebb, mint tavaly június végén. Az élő vállalati hitelszerződések száma június végén 394 ezer darab volt, egy év alatt 27 ezerrel csökkent.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×