Infostart.hu
eur:
385.16
usd:
331.92
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Veszélyben a német konjunktúra?

Reformok nélkül tartósan gyenge növekedési pályára sodródhat a német gazdaság a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden kiadott országjelentése szerint.

A nemzetközi pénzügyi szervezet szerint lazítani kell a német gazdaság függőségét az exporttól és ösztönözni kell a belső fogyasztást, a költségvetési takarékosságot pedig nem szabad túlzásba vinni, mert megfojthatja a konjunktúrát.

Hosszú távon gyenge növekedésre, a bruttó hazai termék (GDP) 1,25 százalékos éves szintű növekedésére lehet csak számítani, egyebek között azért, mert öregszik a lakosság és így egyre kevesebb a munkaerő. A berlini vezetésnek ezért adópolitikai eszközökkel arra kellene törekednie, hogy többen dolgozzanak.

Az oktatási rendszerben a korai fejlesztés és gondozás, valamint az egész életen át tartó tanulás területét szükséges megerősíteni a termelékenység növelése érdekében.

Javítani szükséges a befektetési környezeten is, hogy könnyebben beindulhassanak a leginkább újító szellemiségű, ugyanakkor fokozottan kockázatos vállalkozások is.

Az utóbbi évtizedek legsúlyosabb válságából rekord ütemben kiemelkedő - 2010-ben 3,6 százalékkal bővülő - német gazdaság az IMF szerint egyelőre gyorsan növekszik, a szervezet 2,5 százalékról 3,2 százalékra módosította az idei GDP-növekedésre adott prognózisát.

A lendület azonban már jövőre csökkenhet, az Európai Unió legnagyobb nemzetgazdasága a korábban jelzett 2,1 százalék helyett 2 százalékkal bővülhet 2012-ben - áll az IMF országjelentésében.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×