Infostart.hu
eur:
363.5
usd:
324.16
bux:
143986.33
2026. október 15. csütörtök Teréz

Beruházná a Mol az INA tavalyi nyereségét

Fejlesztésekre fordítaná az INA horvát energetikai társaság 2010-ben elért nyereségét a legnagyobb tulajdonos, a magyar Mol Nyrt. (Mol) - írta szerdán a Reuters hírügynökség.

Horvát sajtójelentések szerint a kormányzat inkább osztalékot szeretne, hogy megerősítse az államháztartás helyzetét. A Mol szerint azonban az INA és a részvényesek számára az volna a megfelelő, ha "a további szükséges beruházások" révén növekedne a cég értéke.

"Ez most a vetés ideje, és nem az aratásé" - nyilatkozott Szollár Domokos, a Mol szóvivője. "A nyereség visszaforgatásával az INA megerősítheti pénzügyi helyzetét, csökkentheti az adósságát" - tette hozzá.

A Mol szerint a profit visszatartása a közel-keleti helyzet miatt is fontos volna az INA számára. A társaságnak "gondosan elemeznie kell készpénztermelő képességét, amely részben olyan térségektől függ, ahol megemelkedett kockázati szintre lehet számítani" - idézte a Reuters a Mol szóvivőjét.

A zágrábi kormány még nem foglalt állást az ügyben, horvát sajtóbeszámolók szerint azonban az idei, választási évben a kormányzat inkább arra törekedhet, hogy osztalékot szerezzen azoknak a cégeknek a nyereségéből, amelyekben az állam rendelkezik tulajdonrésszel.

A Mol az INA legnagyobb tulajdonosa, 47,26 százalékos tulajdonrésszel. A horvát állam részesedése 44,84 százalék. A cég két veszteséges év után tavaly profitot ért el, a nettó nyereség 958 millió kuna volt. Az osztalékfizetésről a közgyűlés dönt, amely májusban ülhet össze.

A két meghatározó tulajdonos között nem felhőtlen a viszony. A Mol tavaly decemberben nyilvános ajánlatot tett INA törzsrészvények vásárlására, a többségi részesedés megszerezését célzó akció azonban nem járt sikerrel. Az idén március végén aztán a horvát pénzügyi felügyelet (HANFA) felfüggesztette a kereskedést az INA papírokkal a zágrábi tőzsdén.

Horvát lapjelentések szerint a felügyelet arra gyanakszik, hogy ciprusi befektetési alapok INA-részvényeket vásárolhattak fel a Mol számára. A magyar olajtársaság visszautasította a piacbefolyásolásra vonatkozó gyanúsítgatásokat.

Címlapról ajánljuk
Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Már nagyon várják a bankok az új kormány konkrét döntéseit -  Megszólal a Magyar Bankszövetség főtitkára

Már nagyon várják a bankok az új kormány konkrét döntéseit - Megszólal a Magyar Bankszövetség főtitkára

Érezhetően javult tavasz óta a kormány és a bankszektor viszonya, most már azonban konkrét döntéseket szeretnének látni a bankok: minimális elvárásuk az a kormányzat felé, hogy legalább lássák a különadóterhek csökkentésének a következő évekre vonatkozó ívét - nyilatkozta a Portfolio-nak Kovács Levente. A Magyar Bankszövetség főtitkára szerint a kamatstop fenntartása már nem indokolt, hiszen egy tipikus érintett hitel törlesztőrészlete csak mintegy 7 ezer forinttal nőne, és számításaik szerint nagyjából 10 ezer adós számít valóban sérülékenynek. A szövetség lezártnak tekinti a devizahiteles ügyet, nem ért egyet a végrehajtások felfüggesztésével, és újabb átfogó rendezésre sem lát lehetőséget. Stabilabb és kiszámíthatóbb kamattámogatott hitelprogramokat, energetikai korszerűsítést segítő támogatást, valamint olcsóbb és digitálisabb végrehajtási és közjegyzői eljárásokat viszont szívesen látnának a bankok, mindezt kifejezetten szorgalmazzák.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×