Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
325.4
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Ötszázalékos tojásáremelés még belefér?

A takarmányárak 30-40 százalékos emelkedése miatt, a tojás termelői árának 10-15, fogyasztói árának mintegy 5 százalékos emelkedésével számol a következő hónapokban a Tojásszövetség - mondta Földi Péter, a szövetség szaktanácsadója hétfőn Budapesten, a tojás világnapja alkalmából tartott háttérbeszélgetésen.

A szaktanácsadó hangsúlyozta, hogy Magyarország, amely korábban teljesen önellátó volt tojásból, két éve már importra szorul. Magyarországon mintegy 2,4-2,5 milliárd darab étkezési tojást állítanak elő évente, amelyhez további mintegy 200 millió importtojást hoznak külföldről, hogy a belföldi fogyasztást fedezni lehessen.

Magyarországon egy ember átlagosan mintegy 270 tojást fogyaszt évente. A tojás 45 százalékát a házaknál tartott tyúkok adják, a többit intenzív termelésben állítják elő - mondta Földi Péter.

Thury Attila, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (Tojásszövetség) alelnöke arról beszélt, hogy a baromfiágazaton belül a tojástermelés az ország uniós csatlakozását követően mintegy 20 százalékkal csökkent.

Az idei év első nyolc hónapjában a tavalyihoz képest a tenyésztők 615 ezer tojójércével kevesebbet telepítettek. Így a tojójércék száma az országban jelenleg mintegy 2,265 millió darabot tesz ki. Ez 1,2 millióval kevesebb, mint 2004-ben volt. Az uniós csatlakozás évében Magyarországon 3,47 millió jérce volt a tojóállomány. Így most már csak 65 százalékos a teljesítménye a tojáságazatnak a csatlakozás évéhez mérten.

A Tojásszövetség alelnöke kitért arra is: a vásárlóerő csökkenése jelentős mértékben visszavetette a fogyasztást. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait idézve az alelnök elmondta: míg 2005-ben mintegy 280 tojást fogyasztott egy ember Magyarországon évente, addig 2008-ban ez a mennyiség már csak 261 darab volt.

A múlt évben a tojás termelői ára mintegy 9,3 százalékkal emelkedett, mivel keresleti piac volt, viszont az idén ez az állapot kínálativá változott és húsvét után a termelői ár drasztikus mértékben, 45 százalékkal csökkent.

Az ágazat legjelentősebb gondjának az alelnök azt tartotta, hogy 2012-ig a magyar tojáságazatnak meg kell valósítania az új uniós feltételekre való átállást, amely a régi úgynevezett ketreces tartás felszámolását jelenti. Ehhez több milliárd forint befektetésére volna szükség. Földi Péter az MTI kérdésére közölte: ehhez az átálláshoz mintegy 20-22 milliárd forintra volna szükség, amelynek forrását ma még nem látják az ágazatban. Véleménye az volt, hogy mintegy 1 millió tojástermelő tyúkot nem tudnak majd a jelzett határidőig, az unió által elvárt megfelelő körülmények között tartani Magyarországon.

Dr. Helik Ferenc fővárosi és Pest megyei igazgató-helyettes, főállatorvos arról beszélt, hogy a tojás élelmiszerbiztonsági szempontból ma már nem jelent problémát, hiszen rendkívül jól ellenőrzött termékről van szó. Jelezte ugyanakkor, hogy a porított és a létojás felhasználását a biztonság erősítése érdekében, elsősorban az élelmiszeripari termelésben növelni kellene.

A VIII. Balatoni Nemzetközi Tojásfesztivált október 8-10. között rendezik meg Siófokon a Petőfi sétányon - közölték a szervezők.

Címlapról ajánljuk

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Hiába nő a hitelezés, a beruházások nem indulnak be: fordulóponthoz értek a magyar kkv-k

Hiába nő a hitelezés, a beruházások nem indulnak be: fordulóponthoz értek a magyar kkv-k

Jelentős költségvetési kiigazítás és nehéz átmeneti időszak várhat a magyar gazdaságra, a vállalkozások pedig 2027-ben sem számíthatnak érdemi keresleti vagy beruházási fellendülésre. A költségvetés rendbetételéhez a GDP több mint 1 százalékát kitevő beavatkozásra lehet szükség. A cégeknek eközben szigorúbb költségkontrollra, gyorsan megtérülő fejlesztésekre és hatékonyabb működésre kell berendezkedniük, miközben a kkv-hitelállomány növekedése mögött is inkább a forgóeszközhitelek fokozott igénybevétele állhat. A készülő vagyonadó az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrészre vetne ki évi 1 százalékos terhet, az uniós finanszírozásban pedig egyre inkább a kedvezményes hitelek kerülhetnek előtérbe. Mindezekről a Portfolio kecskeméti, „Merre tovább hazai kkv-k? – Versenyképesség 2026-ban” című konferenciáján beszéltek a szakértők.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×