Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Varga: a héten 170 milliárd forintnyi "csontváz" esett ki a szekrényből

Varga Mihály szerint csak a héten 170 milliárd forintnyi "csontváz" esett ki a szekrényből, ami az idei évre tervezett államháztartási hiány növekedését eredményezheti. A gazdasági tényfeltáró bizottság vezetője pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a testület június első hetében hozza nyilvánosságra első részjelentését.

A Miniszterelnökség leendő államtitkára közölte: a jelentésben elemzést közölnek a gazdaság szerkezetéről, állapotáról, valamint az államháztartás helyzetéről, illetve arról, "milyen csontvázak vannak a szekrényben", milyen konkrét ügyekkel kell a következő kormánynak foglalkoznia.

A "csontvázak" kapcsán leszögezte: ezek mennyisége "riasztó", a tényfeltáró bizottság "nem várt segítséget kap" a kormánytól, amikor hétről hétre kerülnek elő a gazdaságot, államháztartást súlyosan érintő ügyek.

A konkrét, akár "nyílt színi jogsértésnek" is nevezhető ügyek kapcsán kiemelte a Malév 60 milliárd forintos, nem várt követelésállományát, a Vértesi Erőmű 37-40 milliárd forintos követelésállományát, a "munka világát" érintő kiadásoknál tátongó 70 milliárd forintos lyukat.

A Malév kapcsán úgy értékelte: egyértelműen magánérdeket követett a még hivatalban lévő ügyvezető kormány, és 60 milliárd forintos veszteséget okozott az adófizetőnek az eladással, majd az alacsonyabb árú visszavétellel. Leszögezte, nem véletlen, hogy a pénzügyminiszter bejelentette, feljelentést tesz az ügyben.

A Vértesi Erőműről a Fidesz alelnöke azt mondta: a hozzávetőleg 37-40 milliárd forintos követelésállományban van kormánygarancia, állami kölcsön és peresített követelés.

A 70 milliárd forintos, a munka világát érintő "lyuk" tételei közlése szerint a következők: 50 milliárd forint hiányzik az Út a munkához program finanszírozásából, a Munkaerő-piaci Alapnál 10 milliárd forintos hiány várható a rehabilitációs hozzájárulás felültervezése miatt, a növekvő munkanélküliség pedig azt eredményezi, hogy közel 10 milliárd forintos a hiány a munkanélküliségi ellátásoknál.

Varga Mihály leszögezte: a három tétel összesen 170 milliárd forint, csak ezek miatt a 3,8 százalékos tervezett államháztartási hiány helyett 4,5 százalékos lehet az idei hiány.

A nyilvánosságra került ügyek kapcsán elmondta még: kozmetikázott, meghamisított, eltitkolt jogsértések kerülnek napvilágra, kifizetetlen számlák, minisztériumi tartozások, kötelezettségvállalások maradnak a következő kormányra.

Kérdésre válaszolva azt mondta: a felelősök keresése nem a tényfeltáró bizottság munkája, az elszámoltatás az igazságszolgáltatásra tartozik.

Megismételte, a bizottság június után is folytatja a munkáját augusztus végéig; a részjelentés a május körüli állapotokat tükrözik majd.

Arra a felvetésre, miszerint a kormányszóvivő úgy vélekedett, a Fidesz átadás-átvételt szabályozó törvényjavaslata nem elég pontos, azt válaszolt: eddig semmilyen törvény nem szabályozta az átadás-átvételt, ez 20 után most először történik meg. A törvényt lehet majd tovább finomítani - jegyezte meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×