Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Már az IMF is hitelre szorul

Japán megállapodást írt alá a Nemzetközi Valutaalappal, hogy 100 milliárd dolláros gyorskölcsönt nyújt a pénzintézetnek. Az IMF ezzel történetének legnagyobb összegű kölcsöntámogatásában részesül, elsősorban azzal a céllal, hogy a világgazdasági válság sújtotta fejlődő országoknak tudjon segíteni.

Az IMF az általános gazdasági visszaesés, illetve a megingott pénzpiaci bizalom helyreállításához már egy ideje kereste a módját, miként tudná kölcsönalapját megkétszerezni, hogy az elérhesse az 500 milliárd dollárt. Japán illetékesek szerint az általuk már tavaly felvetett támogatási lehetőséggel időben és hatékonyan kívántak most segíteni az IMF-nek, melynek az utóbbi pár hónapban jelentős hitelezési kötelezettségei merültek fel és melyek összege megközelítette a 150 milliárd dollárt.

Japán afféle készenléti kölcsönként adja a 100 milliárd dollárt, azaz akkor folyósít pénzt és annyit a valutatartalékaiból, amikor az IMF igényli. A jelentések aláhúzzák: ha a japán pénzből segélyezett ország nem tud fizetni, az IMF-nek azért törlesztenie kell Japán felé kölcsöntartozását.

A megállapodás aláírója az IMF részéről Dominique Strauss-Kahn vezérigazgató volt, az aktusra a G7 hétvégi értekezletéhez kapcsolódóan került sor. A vezérigazgató reményét fejezte ki, hogy más országok is követik Japán példáját.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×