Infostart.hu
eur:
387.77
usd:
330.72
bux:
109547.02
2025. december 18. csütörtök Auguszta
Nyitókép: Getty Images/ Sean Justice

Kényszeres vásárlás: veszélyes függőség támad

Egy friss felmérés szerint megdöbbentő a vásárlások visszaviteli aránya, ami a tudatos vásárlói magatartás hiányát mutatja.

Mindenkivel előfordult már, hogy túlköltekezett vagy olyan terméket is megvásárolt, amit eredetileg nem is tervezett. Felelős fogyasztói szokásokról nem beszélhetünk anélkül, hogy szóba ne kerülnének a vásárlás mögött húzódó lélektani folyamatok.

"Sokszor csak utólag szembesültünk vele, hogy valójában mégsem kellett volna, és inkább valami olyasmi csábított minket a vásárlásra, hogy unatkoztunk, rossz kedvünk volt, szerettük volna magunkat egy kicsit felvidítani" – mondta az InfoRádiónak Herendi Kata pszichológus.

Emiatt vagyunk nagyon sokszor elégedetlenek is vásárlással vagy a karácsonnyal. A Publicis Groupe kutatása szerint a Black Friday tipikusan az az időszak, amikor a tapasztalatokkal és a megvásárolt termékekkel sem vagyunk elégedettek, és ezeknek akár hat százalékát vissza is visszük.

A túlzásba vitt vásárlás mellett fontos említést tenni az úgynevezett kényszeres vásárlásról is, ami a viselkedési függőségek egy formája. Herendi Kata szerint ha ez már probléma, fontos tudatosítanunk, racionálisan végiggondolnunk, hogy miként állunk anyagilag, hajlamosak vagyunk-e túlköltekezni, olyan darabokat felhalmozni, amiket valójában nem használunk.

Ha arra a következtetésre jutunk, hogy nem biztos, hogy egyedül meg tudnánk oldani a problémát, akkor érdemes szakemberhez fordulni.

Mindenek előtt azt kell elkerülni, hogy a kihasználatlanul tornyosuló holmik nyomasszanak minket, ezért fontos arra törekedni, hogy csak olyan dolgokkal vegyük magunkat körül, amelyek valóban illenek ahhoz, akik vagyunk – vélekedett a pszichológus.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ürge-Vorsatz Diána: máris itt van a fordulat az üvegházhatású gázok kibocsátásában

Ürge-Vorsatz Diána: máris itt van a fordulat az üvegházhatású gázok kibocsátásában

Az elmúlt tíz évben valószínűleg megállítottuk az üvegházhatású gázok kibocsátásának növekedését – az érték idén tetőzhet, de még nagyon sok a teendő – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató, a CEU professzora, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének alelnöke, aki novemberben részt vett a brazíliai klímacsúcson.

Gazdatüntetés Brüsszelben: borult az eredeti akciózási terv, útlezárások jönnek az EU-csúcs helyszínén

Európai egység alakult ki a gazdatársadalomban a mostani brüsszeli tiltakozást illető két ügyben: senki nem szeretne nagy mennyiségű, ellenőrizetlen dél-amerikai élelmiszer ellen küzdeni a piacért, illetve a green dealből adódó átállás anyagi terheit sem vállalnák a jelenlegi formájában. A tüntetés eredeti programját borították az éjszakai akciózások, amelyek jelenleg ott zajlanak, ahol a zárolt orosz vagyont Brüsszelben őrzik. Helyszíni tudósítás.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.19. péntek, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×