Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
323.13
bux:
145022.9
2026. október 16. péntek Gál
Budapest, 2012. november 28. Törőcsik Mari színésznő a Makk Károly filmrendező 87-ik születésnapját ünneplő Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA 1-es stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Nyitókép: MTI/Zih Zsolt

A kórházból jelentkezett Törőcsik Mari

Reméli, hogy minél előbb hazaengedik.

Közel egy hónapja kezelik tüdőgyulladással a kórházban a 85 éves színésznőt, aki maga számolt be állapotáról a Blikknek.

„Köszönöm, hogy imádkoztak értem! Sokat jelent az emberek szeretete, tudom, hogy rengetegen szeretnék – és hisznek is abban –, hogy felgyógyuljak. Szerencsére már jobban vagyok, bár még nem engedtek haza a kórházból, de javulnak az eredményeim. Remélhetőleg az ünnepek után már újra otthon lehetek” – mondta.

Volt férje és barátja, Bodrogi Gyula is megnyugodott, hogy hallotta a hangját.

„Már korábban is mondták, hogy jobban van, de nem tudtunk telefonon beszélni. Ezért gondoltam azt, ha igazán jól lesz, akkor maga mondja majd el. Nagyon örültem, hogy hallottam a hangját, el is érzékenyültem, megkönnyeztem. Jó volt beszélni vele, remélem, hamarosan kiengedik és akkor meglátogathatom” – nyilatkozta.

Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
A cégek már váltanak: lassan, de biztosan nő az elektromos autók aránya

A cégek már váltanak: lassan, de biztosan nő az elektromos autók aránya

Az elektromos autózás Magyarországon még lemaradásban van az európai átlaghoz képest, de a trend egyértelmű: a céges vásárlók húzzák a piacot, miközben a benzines és dízel modellek aránya fokozatosan csökken. A videóban szó esik arról is, hogyan reagálnak az autógyártók a változó igényekre, és miért marad kulcskérdés a többféle hajtáslánc párhuzamos kínálata. A BMW példáján keresztül az is látszik, hogy a klasszikus modellek, az elektromos újdonságok és a jövő technológiái egyszerre formálják az autópiac következő éveit. Debrecen, a Neue Klasse és az új generációs modellek mind azt jelzik: nagy átalakulás előtt áll az iparág. Az MHC Mobility éves rendezvényén jártunk.A cikk és a videó megjelenését az MHC Mobility támogatta.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×