Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Alvászavar: sokaknak kerülhet veszélybe a jogosítványa

Alvászavar: sokaknak kerülhet veszélybe a jogosítványa

A közúti balesetek hátterében egyre többször az alvási apnoe szindróma áll. Erre már a jogosítvány megújításánál is figyelniük kell az orvosoknak, bár saját bevallásuk szerint kevesen végeznek szűrést.

Az elmúlt egy évben három buszbaleset hátterében is a buszvezető nem diagnosztizált OSAS (Obstructive Sleep Apnea Syndrome), vagyis az apnoé, az alvás alatti légzéskimaradás betegség állt. Ezzel kezelték a veronai balesetben érintett busz sofőrjét is. Ez az állapot leginkább az erősen horkoló embereknél jelentkezik – közölte az Egészségkalauz.

Vezetés közbeni elalvás szempontjából kiemelten veszélyeztetettek a serdülőkorú–fiatal felnőtt gépjárművezetők, a különböző alvászavarokban szenvedők (elsősorban alvásfüggő légzészavar, krónikus inszomnia, narkolepszia), valamint a hivatásos gépjárművezetők.

A közelmúltban a 18–70 éves amerikai gépjárművezetők súlyos következményekkel járó elalvásos balesetét dolgozták fel, és kiderült: 31 százalékuknál ez a betegség áll a baleset hátterében. A vizsgálatok szerint a kezeletlen, közepes vagy súlyos fokú alvási apnoe szindrómában szenvedő betegek pszichomotoros teljesítménye rosszabb, mint akik véralkoholszintje 0,6 ezrelék.

A betegség gyakorisága 2-4 százalék a népesség körében.

A legfontosabb jellemzője a felső légutak alvás alatti, ismétlődő, részleges vagy teljes elzáródása, amely a szervezet oxigéndeszaturációját (oxigénellátottságának romlását) okozza. Ez felületes alváshoz (mikroébredésekhez) vezethet, mely nappali álmosságot, fáradtságot okoz.

A fő tünetek

Súlyos légzésszüneteket követő horkolás-horkantás (egy éjszaka során akár több százszor is), gyakori éjszakai felébredés, forgolódás, nyugtalan alvás, gyakori éjszakai vizelés, és következményes reggeli gyengeség, esetenként fejfájás, nappali aluszékonyság, a koncentráció, a nemi vágy és a memória zavara.

A betegség felismerésében fontos szerepe van a háziorvosnak, és ezt erősíti egy 2015-ös Emmi-rendelet, mely

a jogosítvány megújításához szükséges egészségügyi alkalmassági vizsgálat részévé tette az alvás közbeni légzészavar kiszűrését.

Azon kérelmezőket, akiknél fiziológiai jellemzőik alapján felmerül a mérsékelt vagy súlyos OSAS gyanúja, alvászavar-szűrővizsgálatra kell beutalni.

Az egyes alkalmassági csoportba tartozó alvási apnoéban szenvedő pácienseknek háromévente, a hivatásos jogosítvánnyal rendelkezőknek pedig évente alvásdiagnosztikai központban végzett orvosi felülvizsgálaton kell részt venniük, amelynek célja annak megállapítása, hogy a beteg betartja-e a kezelés során kapott utasításokat, szükséges-e a kezelés folytatása.

A Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékén vizsgálatot végeztek a háziorvosok alvási apnoéval kapcsolatos ismereteiről, arról, hogy elvégzik-e az szűrést a gépjárművezetői alkalmassági vizsgálat során. A jogszabály ellenére, a praxisok 15 százalékában egyáltalán nem szűrik, 46 száalékukban csak rizikófaktor megléte esetén szűrik az OSAS-t gépjárművezetői engedélyhez szükséges orvosi vizsgálat során. Csak a praxisok 39 százalékában dolgozó családorvosnál része rutinszerűen az OSAS-szűrés a szakértői tevékenységnek.

A családorvosok legtöbbször az időhiányt, a felismerés nehézségét, az OSAS szűréséhez használható szakmai anyag hiányát említették a szűrés elmaradásának okaként. Ezt egy új könyv orvosolhatja.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×