Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Taroltak a magyar vörösborok

Magyarországon az elmúlt évben 3,8 millió tonna szőlőt szüreteltek le, csaknem 64 ezer hektárnyi termőterületről, a hektáronkénti termésátlag pedig megközelítette a 7 tonnát, ami jócskán meghaladta az elmúlt két év átlagát - hangzott el kedden Siófokon, a XIII. Syngenta Országos Borversenyen, amelyen taroltak a vörösborok.

A borászok számvetése szerint a leszüretelt szőlőből 2,5 millió hektoliter bor készült, amelynek kétharmada fehérbor, 28,5 százaléka vörösbor, 5,6 százaléka pedig rozé. Ennek nagy részét az országban fogyasztják el, külpiacokra évente mintegy 700 ezer hektoliternyi bor kerül.

Czigány Tibor, a Syngenta ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a hazai szőlőtermelés és borászat produkálta az elmúlt két évtized legnagyobb fejlődését, amit gasztronómiai, turisztikai fejlesztések is kiegészítettek, növelve az ágazat jövedelemtermelő képességét.

Bodnár Péter, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára szólt a hegyközségek szervezeti megújulásáról, valamint arról, hogy 63 ezres tagságot képviselnek, ami komoly felelősség. Beszélt arról is, hogy az országban 22 borvidék van és mintegy 160-170 fajta szőlő terem, amit igen nehéz kezelni, népszerűsíteni.

Az elmúlt években 9 ezer hektárnyi szőlőt telepítettek, vagyis a szőlőtermő vidékek közel 14 százaléka megújult, ám ebből a megújulásból több borvidék kimaradt. A termésátlag is igen nagy szórást mutat, az összehasonlításban messze vezet a Balatonboglári Borvidék a 100 mázsa/hektáronkénti átlagával. A főtitkár elgondolkodtatnak nevezte, hogy az elmúlt évben jelentős mennyiségű borimport érkezett az országba.

A borversenyre több mint négyszáz bort (256 fehéret, 113 vöröset és 70 rozét) neveztek az ország valamennyi borvidékéről. Az erős mezőnyben kiemelkedően jól szerepeltek a vörösborok. A gálán átadták a legjobbaknak ítélt Quadris-díjakat, amit idén a Béres Szőlőbirtok és Pincészet Kft. 2013-as Tokaji Késői Sárgamuskotálya, a Bogdán Birtok Nagy-Somlói Primavera '13 rizlingszilváni bora és a villányi Polgárbor Kft. 2009-es Cabernet franc-ja kapta.

Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az Anthropic legújabb kutatásában azt vizsgálja, miként képes a Claude nevű nyelvi modell az üresjárataiban áttekinteni a korábbi tapasztalatait, kijavítani a tévesen rögzített "emlékeit", és rendszerezni azokat a későbbi beszélgetésekhez. A fejlesztők ezt a folyamatot az emberi "álmodáshoz" hasonlították, amely az agy memóriarögzítéséhez járul hozzá. A módszer segítségével a mesterséges intelligencia a tétlen időszakokban kiszűri a hibás információkat, pontosítja a jegyzeteit és strukturált tudásbázist épít, ami jelentősen javítja a teljesítményét az összetett, hosszan tartó feladatok során - számolt be az Interesting Engineering.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×