Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Egy válás örökre nyomot hagy

A válás hosszan elnyúló, igen káros csapást mér a szervezetre, amely ezután teljes egészében sosem regenerálódik - állapították meg amerikai kutatók.

A chicagói felmérésbe 8 652 embert vontak be, akik mindegyike elmúlt már 51 éves, de még 61 év alatt voltak. Kiderült, hogy körükben 20 százalékkal magasabb a krónikus betegségek száma, például a rák, mint azoknál, akik sosem házasodtak meg.

Azoknak, akik később újra férjhez mentek vagy megnősültek, 12 százalékkal voltak rosszabbak a mutatói az egyedül élőknél - derült ki a Journal of Health and Social Behavior című lapban megjelent tanulmányból.

A tanulmány készítők szerint az emberek mindegyike egy bizonyos egészségi állapotban kezdi meg felnőtt életét, amelyet megtarthat vagy lerombolhat a házasságban szerzett tapasztalataival.

A Chicagói Egyetem szociológia professzora szerint a válság vagy az özveggyé válás sokat ront az emberek egészségén, mert az ilyen helyzetbe kerülők jövedelme csökken, miközben az őket érő stressz szintje emelkedik. Ez utóbbit növeli például a közös gyermek nevelésének megszervezése.

Ugyanakkor arra is rámutatnak: a házasság előnyt jelent az egészségi állapotunkra nézve.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×