Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Lesprintelte a nyugdíjas a kamaszkorú tolvajt

Egy kamaszkorú lány hiába próbálta ellopni egy 72 asszony táskáját, az idős hölgy a tolvaj után futott,és utol is érte. Nem véletlenül, hiszen korábban iskolai sprintbajnok volt.

Az angliai Long Eatonben élő Jean Hirst éppen színházba ment, de eltévedt. Három, 15 és 16 év körüli iskolás lányt kérdezett meg, merre kell mennie. A segítőkész fiatalok megígérték, hogy megmutatják az utat, ha beszállhatnak a kocsiba.

Az egyik kamaszlány azonban ellopta a hölgy kézitáskáját, és amikor kiszálltak a kocsiból, elfutott vele. Azonban rossz áldozatot szemelt ki magának, ugyanis a 72 éves asszony utánafutott, sőt tudta tartani vele a lépést. A lány annyira meglepődött, amikor hátranézett és látta a nyomában szaladó nénit, hogy eldobta a táskát, és tovább rohant.

"Hirtelen újra 18 évesnek éreztem magam. Az adrenalin úgy megdobott, hogy éveket fiatalodtam" - mesélte a 72 éves asszony, aki nem véletlenül tudott lépést tartani a tinédzserkorú rablóval, hiszen középiskolás korában sprintbajnok volt.

Jean Hirst elmondta azt is, hogy azért eredt a tolvaj nyomába, mert a táskában volt az egész élete: a pénztárcája, a kulcsai és a címlistája. Amikor a táskájával visszatért a kocsijához, a tolvaj két barátnője nem győzött elnézést kérni a lány viselkedéséért. A nyugdíjas asszony úgy döntött, nem értesíti a rendőrséget.

"Valószínűleg azt hitte a tolvaj, hogy könnyű célpont vagyok, pedig a könyvet sem a borítója alapján kell megítélni" - tette hozzá a "sprintelő nagyi", akit a lánya jól leszidott, amiért a tolvaj után futott, hiszen kés is lehetett volna nála.

"Nem gondoltam a biztonságomra, de másnap egy kicsit megfizettem a vakmerőségemért: rettentő fájdalmak gyötörtek. A lányom gúnyosan csak annyit mondott: mindez azért van, mert nem melegítettem be rendesen előtte" - mondta az asszony.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×