Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Egy ország, ahol elárverezik a férfiakat

A teremtés koronáinak legígéretesebb nőtlen példányaira lehet licitálni a kazahsztáni Karagandában, ahol immár másodszor rendezik meg az agglegényárverést.

A jelölteknek szigorú előzetes válogatáson kellett részt venniük, s mindössze heten bizonyultak méltónak arra, hogy kalapács alá kerüljenek. Többségük 21 és 45 év közötti. A nyolcadik "kikiáltási tétel" egy 52 éves tartalékos ezredes, aki olyannyira esdekelt a részvétel jogáért, hogy a zsűri szíve megesett a derék tiszten - olvasható a Lenta című orosz hírportálon.

Mind a nyolc jelölt előzetes tanfolyamon vett részt, elsajátítandó némi illemtant, csiszolt beszédmodort és ízlést. Az árverés során az agglegényeknek több versenyszámban is meg kell mérkőzniük. Ezek egyike a kommunikációs megmérettetés, amelyből az kerül ki győztesen, aki a legtöbb hölgy telefonszámát gyűjti össze.

A jelöltek bemutathatják, miként jeleskednek a konyhában, hiszen egy agglegénynek egy romantikus éjszaka után finom reggelivel illik kedveskedni kedvesének.

A legényeknek számot kell adniuk ének- és tánctudásukról is, valamint verseket kell szavalniuk.

A kikiáltási ár 500 tenge, azaz 705 forint. Kölcsönös szimpátia esetén az agglegényeknek az értük a legtöbbet kínáló hölgy rendelkezésére kell állniuk egy éjszaka erejéig.

Az agglegényárverést másodszor rendezik meg Karagandában. Az első licitálást 2005-ben tartották, amikor a válogatáson méltónak talált hivatalos jelölteken kívül "gazdára", pontosabban "gazdasszonyra" talált még négy önkéntes férfiú. A legkapósabb agglegény 35 ezer tengéért, vagyis 49 ezer forintért kelt el.

Címlapról ajánljuk
Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Bár a 2026-os téli olimpián nem lesz ott sem a férfi, sem a női magyar jégkorong-válogatott, jelentős sportdiplomáciai sikert ért el ismét a hazai szövetség elnöke. Kolbenheyer Zsuzsanna az InfoRádióban elmondta, hogy az edzőképzés fejlesztését a megnövekedett gyereklétszám miatt kiemelt jelentőségűnek tartja a szakágban.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridában találkozhat holnap Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint délután 3 órakor, amelynek fő témája az lesz, melyik fél milyen területeket ellenőrizzen. Eközben masszív orosz drón-és rakétatámadás érte Kijevet szombat hajnalban, aminek hatására Kijev egy részén vészhelyzeti áramszünetet rendeltek el, lakóházak százai maradtak fűtés nélkül és Lengyelországban ideiglenesen két repülőteret is le kellett zárni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×